Az ünnep története nem teljesen tisztázott, íme néhány a különböző történetekből:
Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg i. sz. 269-ben vagy 270-ben.
Valentin fiatal keresztényként élt a keresztény vallás üldöztetése idején. Hitéért elfogták és börtönbe zárták, majd halálra verték 269. február 14-én. Amíg börtönben volt a legenda szerint üzeneteket küldött a barátainak: „Ne felejtsétek el Valentint!” és „Szeretlek benneteket!”
Egy másik történet szerint i.sz. 270-ben egy Valentin nevű katolikus pap lelkészkedett Rómában. Ebben az időben tiltotta meg II. Claudius uralkodó a fiatal férfiaknak, hogy megnősüljenek, mert úgy gondolta, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak, mint azokból, akiknek feleségük és családjuk van. Amilyen romantikus férfi volt Valentin, felismerte, hogy ez a döntés mennyire káros a fiatal férfiak számára és ezzel a határozattal csak nőni fog a titokban kötött házasságok száma. Amikor Claudius rájött, hogy a pap a döntést ellenzi, bebörtönözte. Valentin a börtönben barátságot kötött a börtönõr lányával. A legenda szerint imájával visszaadta látását a lánynak, és kivégzésének napján üzenetet írt neki, amit így írt alá: „A Te Valentinod”.
A szerelemünnep másnapján, február 15-én a Római Birodalomban Lupercaliát tartottak. Ezzel az ünneppel tisztelegtek Lupercus és Faunus istenségek előtt, illetve a Rómát alapító testvérpárra, Romulusra és Remusra emlékeztek. Ez az ókori ünnep is a szerelemhez, a párválasztáshoz kapcsolódott. A Lupercus-papok ugyanis a városban élő fiatalok nevét papírlapokra írták, egy ékes vázába helyezték, majd sorsolással párokat alkottak belőlük. A fennmaradt emlékek szerint az így kiválasztott fiúk és lányok legalább egy évig együtt maradtak, és szerelembe estek egymással.
Ugyan Magyarországon csak a 90-es évek elején vált népszerűvé e nap megünneplése, az angolok ezt már 1446 óta teszik. Náluk az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek, a 19. században pedig már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek. Nem meglepő tehát, hogy február 14-én szerte a világon ma is sok szerelmes megünnepli a szerelmesek napját.
Ha mégis ajándékoznál, és szeretnéd igazán emlékezetessé tenni február 14-ét, dobd fel valami egyedi ajándékkal, amely igazán rólatok szól. Nem kell ezreket kiadnod, legyen inkább valami saját készítésű, hisz az ilyen ajándék azt közvetíti, hajlandó vagy fáradozni a másik kedvéért.