Az egyik irány az implantátumok fejlődése adta lehetőség, a másik pedig az implantátumok nélküli mellnagyobbítás megjelenése. Az előbbi közel 50 év tapasztalatát sűríti magába, az utóbbi pedig egy régi vágy lassú beteljesedését jelenti.
Az implantátummal való mellnagyobbítás számos rögös út után töretlenül vezeti a mellnagyobbítások statisztikáját, hiszen hosszú távra megbízható, egyre szebb eredményt adó, biztonságos eljárás akkor is, ha néha, egyes esetekben nem a tökéletes megoldás, ha néha szövődmény lép fel, vagy ha néha elmarad a várt eredmény.
Az újdonság az implantátumok 3 alkotó elemében keresendő. Az első a szilikon töltőanyagának megválasztása. Míg korábban folyékony szilikont használtak az implantátum töltésére, ma már kohezív szilikon gélt, amely nem folyékony, kevésbé veszélyes a szervezetre. A megváltozott (anatómiai vagy csepp alaknak is nevezett) formával, és az új töltőanyaggal, egy forma stabil (lassabban öregedő mell), az anatómiai alakot hűen tükröző implantátum forma, és vele mellforma alakítható ki. A harmadik alkotó elem pedig az implantátum burkolata, amely a korábbi sima felszín helyett vagy szöveti/texturált vagy polyuretan borítású. Ezen technikai újdonságokkal valóban megújult a közel fél évszázadra tekinthető mellnagyobbítás története.
Nagy reményeket fűztünk a hyaluronsav alkalmazásához (melyet ma is előszeretettel használunk ráncok, szövethiányok pótlására), de a radiológiai szakma megvétózta használatát mellnagyobbításra.
Így a bevezetőben említett implantátum nélküli mellnagyobbítás egyetlen járható útja a saját zsírral történő mellnagyobbítás. Természetesen ez a megoldás sem lehet általános, hiszen a műtét sikeréhez olyan testalkattal kell rendelkezni, amely feltételezi a kis melleket, de erős hasra vagy combokra épít, hiszen a zsírszövetet a saját testből kell pótolni, nem is mindig egy ülésben. Korlátozó tényezői ellenére e módszer néhány éve szép karriert mondhat magáénak. Ha nem is veszi fel a versenyt az implantátumokkal, de egyes páciens csoportoknak lehetőséget ad implantátum nélküli mellnagyobbításra.
A mellnagyobbítás minden formáját végezzük a Mediburg Klinikán, amely az Akadémia Aesthetica házában, a Kelenhegyi Orvosi Központban, a Gellérthegyen található.