Azonban nem mindegy, hogy hova helyezzük el a kívánt motívumot, hiszen az egész életünkön keresztül velünk lesz. Íme néhány érv és ellenérv a különböző testrészek mellett és ellen:
FEJ, NYAK, ARC:
A fejen általában a fül feletti részt, illetve a nyakszirtet szokták tetováltatni. Ennek az az előnye, hogy a haj megnövesztésével eltakarhatjuk a motívumot. Hátránya: sűrűn kell vágatni a hajat, hogy a tetkó látható legyen.
Bár sok népnél teljesen normálisnak számít az arc tetoválása, a nyugati kultúrákban nem az. Aki mégis belevág, az számíthat rá, hogy sok kellemetlen élményben lesz része a tetkója miatt…
A férfiaknál és a nőknél is nagy divat a mellkas tetoválása. Ennek az az egyik oka, hogy ide mutatós, színes, viszonylag nagy mintákat tudnak varázsolni a szakemberek. Az már más kérdés, hogy a legtöbb munkahelyen nem árt ezeket a motívumokat gondosan eltakarni.
A hölgyeknek különösen meg kell gondolniuk, valóban a kebleikre akarnak-e tetkót. A bőr ezen a területen ugyanis nagyon érzékeny és az öregedéssel, valamint szülés után megereszkedi, veszít a feszességéből. Amennyiben mégis ide szeretnének tetoválást, kérjék ki a szakember véleményét, szerinte milyen minta fog még 10-20 év múlva is jól mutatni.
A bordák környékére viszonylag nagy motívumokat lehet tetoválni, amelyek akár egységet is alkothatnak a háton, vagy a mellkason lévő tetoválásokkal. Aki ilyet szeretne, jobb, ha felkészül rá, fájdalmas műveletnek néz elébe, mert a bőr nagyon közel van a bordákhoz.
A hasra tetovált minták annak köszönhetik a népszerűségüket, hogy könnyű őket elrejteni, viszont számolni kell vele, hogy ahogy öregszünk és lassul az anyagcserénk az egykor szép tetkónk bizony el fog torzulni. A nőknek ráadásul azzal is számolniuk kell, hogy a terhesség alatt megjelenő terhességi csíkok szétszabdalhatják a tetoválásukat.


A combok előnyösek, mivel viszonylag nagy mintákat lehet rájuk tetoválni, és ezeket könnyen el is lehet takarni mások elől.
A lábikrák tetoválása szintén nagy népszerűségnek örvend. A munkahelyen ezeket is könnyű eltakarni, ráadásul itt jár a tetoválás a legkevesebb fájdalommal. Ahhoz, hogy a motívum jól mutasson nem árt rendszeresen borotválni a lábakat – még a férfiaknak is.
KAROK, HÓNALJ:
A felsőkarok tetoválása rendkívül népszerű, és a tetoválás a lábikrához hasonlóan kevés fájdalommal jár. Akiknek a karjuk tetovált ne felejtsék el nyáron magas fényvédő faktorú krémmel bekenni, mert bizony leéghet.
A hónalj tetoválása önmagában nem elterjedt. Általában azoknak van itt is tetkójuk, akik az egész mellkasukat kidekoráltatták – vigyázat, rendkívül fájdalmas procedúra, mert a hónalj tele van idegvégződésekkel.
A csukló tetoválása örvend a legkisebb népszerűségnek, még annak ellenére is, hogy egy órával, karkötővel könnyű eltakarni. Aki csuklóját szeretné tetkóval díszíteni készüljön fel a fájdalomra.
HÁT, FENÉK:
A hát igazi festővászon: hatalmas remekművet lehet készíteni rá, ráadásul nem is jár túlzott fájdalommal.
A háttal ellentétben a fenékkel vigyázni kell. Egyrészt azért, mert fáj, másrészt pedig azért, mert ahogy öregszünk, hízunk, fogyunk úgy lesz rajta egyre csúnyább a tetoválás.
Nem árt észben tartani:
Azokon a testrészeinken, amelyek tele vannak idegekkel, mindig fájdalmasabb a tetoválás, mint azokon amelyikekben kevesebb van, ráadásul ha valahol csiklandósak vagyunk, ott tutira fájni fog a művelet.
Ma már létezik úgynevezett kozmetikai tetoválás is, mely azt jelenti, hogy nem kell életünk végéig magunkon viselni a művészi alkotást, mivel az kb. 2 év alatt eltűnik. Az eljárás lényege, hogy a festéket nem juttatják olyan mélyre a bőrben, mint a normális tetoválásnál, így az hámosodással lassan eltűnik.