Csajok Magazin

Téli divat

Fiatalos, szenvedélyes, intenzív, karakteres. Ezekkel a szavakkal jellemezhetnénk leginkább az októberben rendezett divatbemutató sorozat ruhakölteményit.

Október 1-én a Csajok magazin is meghívást kapott az exkluzív divatshowra, melyet az Aréna Pláza rendezett. A hazai divat szakma jelentős képviselői is ott ültek a kifutó mellett, számos hírességgel együtt. E divatshow-k Lukács Gabi ötlete, illetve Lakatos Márk összeállításából jöttek létre. A divatbemutatót igazán izgalmassá tették a táncprodukciók, melyet Karsai Zita és tánckara mutatott be. A rövid köszöntő után elsötétül a színpad, és kezdetét veszi a show!

 

Rögtön egy táncprodukciót láthattunk, mely már-már erőszakosnak is tűnhetett egy divatbemutató hangulatához, ám a ruhák már sugallták a divatbemutató stílusát. Ezután következett egy Samsonite bemutató, melynek keretében megpróbáltak szétroncsolni két bőröndöt, jelezve ezzel a megbízhatóságot. A Mayo Chix kollekció, stílusához képest, most idén ősszel kicsit talán visszafogottabb stílust követ, jellemzőek a kötött, fehér, lila, szürke pulóverek, illetve kiegészítőként a szőrmék. Majd fiúk és lányok egyaránt usankában vonultak színpadra a LeeCooper/Jeans jóvoltából.

 

A téli, kissé zömök ruhákból, néhány perc erejéig a fehérneműk világába csöppentünk. A Triumph idei őszi-téli kollekciójában a csipke, a gyöngy és a flitter is fellelhető. Színeiben a meleg, természetes hatású színek jellemzőek, mint a homok, az ezüst, a mélylila. Visszafogott, mégis szexi. A Peek&Cloppenburg márka idei őszi-téli kollekciója hű maradt stílusához és a finom elegancia harmonikusan keveredik modern elemekkel. Gyönyörű anyagok, mint a szatén, a selyem, a szőrmék, illetve áttetszo anyagok vonulnak fel a színpadon. A robosztus, nehéz szoknyák az őszt idézik. Jellemző színei a lila, szürke, rózsaszín, mélykék, piros, fekete, fehér és a méregzöld. Lukács Gabi művésziessége a kiegészítőkben is megmutatkozik. Az extravagáns kalapok, táskák még színesebbé tették a kollekciókat.

 

Különösen a méregzöld táska és mélylila csizma hozott valódi színkavalkádot. Ebben a kollekcióban is érdemes volt az apró részletekre is odafigyelni, mint amilyen például a piros szatén cipő volt. Majd az estélyi ruhák következtek, melyeket tetőtől talpig, csillogó flitterek díszítettek. Ezt a blokkot egy akrobatikus tánc zárta. Majd láthattunk egzotikus leopárd mintás ruhát Marks&Spencertől, mely vegyült a tőle már megszokott igen letisztult, egyszerű formákkal.

Thomas Jeans sokkal inkább a modern, sportos, fiatalos egyveleget képviseli, ami idén citromsárgát, rózsaszínt, feliratos pólót, színes harisnyát, extrém kalapokat jelent.  A “ díszlet ” is igen egyedinek mondható. A modellek festékes palettát és üres képkeretet vittek végig a kifutón. Pimkiet ismét egy táncprodukció előzött meg, vagy sokkal inkább beharangozója volt. A táncos lányok mazsorettet adtak elő, így a kollekció is a fekete-piros szoknyákra és szürke mellényre fektette a hangsúlyt. Ezt ismét fehérnemű kollekció követte. A Tezenis hű maradt önmagához. A puha, kényelmes pamut anyagokat részesíti előnyben, ám itt-ott megjelenik a csipke és a selyem is.

 

JLo fehérnemű kollekciója ezzel szemben sokkal merészebb. Míg a Tezenisnél a természetes, natúr színek dominálnak, addig itt már a citromsárga, bordó színek is megtalálhatóak. Földig éro flitteres rikító sárga ruhái, olykor már túlzásnak hathat.  A C&A inkább már a telet hozza be. A nagy, kötött, puha pulóverek, sapkák és sálak vegyülnek a téglasárga hasított bőrkabáttal, illetve a miniruhákkal. Az összhatás már a havat idézi. Ezt ismét egy produkció követi, mely egyben a show végét is jeleneti. A táncosok cirkuszi mutatványosoknak öltöztek be. Ki erőműésznek, ki csontváznak. Az akrobatikus elemek, a táncosok energikus előadása, valódi, egész estét betöltő show-t alkotott. A divatilag Magyarországon is mára már elérte a divatmárkák fővárosainak színvonalát. Ebből kaphattunk egy kisebb ízelítőt, melyet már a nagyközönség is megtekinthetett e hónap folyamán.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top