Király Attila: „Leginkább színész vagyok, aki emellett foglalkozik koreografálással, és rendezéssel is. Nagyon szeretem, amikor megmondják nekem, hogy mit kell csinálnom – tehát, amikor teljesen hagyományosan, színész tudok lenni. Eközben szeretek rendezni, és nagyon szeretek koreografálni is.
Természetesen vannak szakmai alapelvek, amelyekhez próbálom magam tartani, de közben azt gondolom, hogy a mi szakmánkban az ember akkor tud jó lenni, ha ezek a szakmai alapelvek felülírhatóak, vagy megkerülhetőek – ha az adott helyzet, vagy a kolléga úgy kívánja. Az ember a saját ötletéhez általában a végletekig ragaszkodik, de szerintem nem szabad. Szerintem meg kell hallani azt, ha van egy másik ember, akinek jobb ötlete van…
Szabolcs: Otthon, szakmai kérdésekről szoktatok rendszeresen beszélni? (Édesapád Király Levente a Nemzet Színésze, feleséged Haumann Petra színésznő.)
Természetesen nem elkerülhető, hogy otthon a szakmáról szó essen, de amikor hazamegyek, akkor apa vagyok, és férj – megpróbálok nem színházi ember lenni.”
Hallgasd itt: www.sztarportre.hu
Vadász Zsolt: „Elsősorban énekesnek tartom magam, eddig főleg az opera, és az operett műfajában tevékenykedtem. Az eredeti szakmám teljesen más: A Pázmányon végeztem teológia szakon, és ebből is diplomáztam. Nekem mindig is nagyon tetszett a színház, az éneklés – rengeteget hallgattam opera lemezeket, már gyermekkoromban is… Egyszer csak elmentem felvételizni a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakára, és nem sikerült.
Következő évben elmentem az operett tagozatra, és oda sem vettek fel, de végül a főiskola egyik tanára Gencsy Sári azt mondta, hogy nekem olyan szép hangom van, szívesen foglalkozna vele. Elkezdtem hozzá járni, utána elkezdtem színházakhoz próbát énekelni, bejelentkezni, és végül is sikerült. Otthagytam a hittudományt.
Az énekeseknek nagyon fontos a technika – hogy megfelelő támasszal, légzéssel, megfelelő pozícióban énekeljünk. Ezt az ember, ha az évek alatt elsajátítja, és egy jó technikai szintet fejleszt ki magának, akkor szerintem minden kisebb nehézségen – fáradtságon, náthán, megfázáson, kisebb rekedtségen -, túl tud lépni. Tehát nem kell feltétlenül lemondani az előadást egy ilyen esetben, és a közönség ebből talán észre sem vesz semmit.
Van egy nyaklánc, amit még valamikor Édesanyámtól kaptam, és ezt mindig a nyakamban hordom. Ha olyan a jelmez, hogy nem lehet a nyakamban, akkor pedig beteszem a zsebembe – mindig nálam van, és ad egy megnyugtató érzést.” (Folytatás adásban.)
Hallgasd itt: www.sztarportre.hu
