Csajok Magazin

Sztárportré Vásáry Andréval

Még évekig lesznek tehetségkutatók…

Vásáry André, a 2009-es Csillag Születik második helyezett versenyzője mesél a tehetségkutatók világáról, a lehetőségekről, a művészlétről.

A tehetségkutató által ismert meg a nagyközönség, ám előtte is a szakmában dolgoztam. Énektanárhoz jártam, versenyekre és meghallgatásokra mentem itthon és külföldön is. A biztos megélhetés miatt jelentkeztem a Csillag Születikbe – mondta Vásáry André a Sztárportréban.

A műsorban részletesen beszél arról is, hogy már-már elfelejtette, hogy beküldte a nevezését, amikor hívták, hogy elmegy-e a meghallgatásra. Ezzel egy időben pedig még két felkérést  kapott. A Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert hívta, valamint Bécsből is megkeresték. A magyarországi televíziós műsort és a színházat választotta, utóbbiban három évig játszott vendégművészként.

Azt mondja, a tehetségkutatók világa kívülről sokszor sokkal csillogóbbnak, ígéretesebbnek látszik, mint valójában, hiszen a szereplés hétről-hétre ugyanolyan munka, mint bármi más. Sőt, véleménye szerint a művészvilágban sokszor erősnek kell lenni.

Nem engedhetem meg magamnak, hogy kiboruljak, őrjöngjek, hiszen a közönség a legjobban érdemli, másrészt a hangomnak is árt. Vannak nehéz időszakok, és van egy halvány választóvonal, amikor észbe kell kapni, eldönteni, hogy mi a fontos – hangsúlyozta a művész.

www.sztarportre.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top