Csajok Magazin

Sztárportré

Közismert emberek rádiós interjúban minden héten! A következő Sztárportréban: Vincze Lilla és Pásztor Anna a Sikerről…

Vincze Lilla:
„Nekem nagyon fontosak a körülöttem lévő barátaim – úgy hívom őket, hogy a csipet csapatom. Folyamatosan születnek új dolgok: A tanítványaim körében is látok kiteljesedést, de a bátyám sikerének is nagyon örülök – aki építészmérnök, és folyamatosan új dolgokat tervez. A párom természetvédő, és rendkívül jó szervező, nagyon sok mindent kitalált, megálmodott – a természetvédelemben, állatvédelemben -, ez is egy siker. Csupa olyan barátaim vannak, akik mind nagyon kreatívak, és a saját területükön abszolút pozitív emberek.

A legfontosabb, hogy olyan sikert éljünk meg, ami nem feltétlenül mindig nagyon látványos – kifelé megfelelés -, hanem olyan különleges kapcsolat, ami megmarad. Amíg az ember kíváncsi, tanul, képzi magát, küzdőképes, és ilyen barátokkal, kollégákkal veszi körül magát, addig ereje van.

Elkezdtem újra vitorlázni a párommal – imádom a Balatont. Sokat sportoltunk, bicikliztünk – nagyon sok örömet szerzett ez a nyár.

A Napoleon Boulevard mellett, a templomi koncertezés is lassan 10 éve folyamatosan zajlik az életemben, és nagyon szeretem. Nyáron voltam például Dévaványán, ami számomra azért különleges helyszín, mert először jártam a városban, és rendkívüli a templom – maga az épület -, és olyan csodálatos városi élet van ott, hogy példaképül szolgál – nagyon nagy élmény volt ott énekelni.”

Pásztor Anna (Anna and the Barbies):
„A siker viszonylagos: Egy kicsi országban vagyunk, úgyhogy amikor itt sikereket elér az ember, az világsikernek tűnik – de nyilvánvalóan világviszonylatban ez eltörpül – nem is ezzel kell foglalkozni. Nagyon örülök annak, hogy hívnak minket, rengeteg felkérés van, szereplések, úgyhogy ez hatalmas felelősség is – hogy mikor, és mit mondok, hogyan jelenek meg. Nagyon szeretem a közönséget elkényeztetni, és különböző csatornákon megközelíteni őket: Például vizuálisan ugyanúgy szeretem aláhúzni a mondanivalót, mint az erőteljes szöveg hangsúlyozással, az énekkel – és szeretek bohóckodni. Az összes elmebeteg indián dolgot én festem a színpad előtt magamra. Ez olyan, mint amikor a fiúk harcba indulnak, kifestik magukat harci színekkel, és olyan lelkiállapotba kerülnek, amikor meg merik támadni a sápadtarcúakat…

Siker kapcsán nagy örömmel látom, hogy azok a zenekarok, akikkel nagyjából együtt kezdtük, szépen haladnak, haladunk fölfelé: Nemjuciék, Supernem zenekar, Czutor Zoliék, Irie Maffia, Péterfy Bori… Lehet tudni, hogy kik azok – az alternatív rock, vagy punk rock zenei generáció -, akik így összetartoznak, ez is csodálatos. Volt olyan is, hogy például nonprofit szervezetek megkerestek minket, hogy segítsük azokat a szülőket, akiknek kevesebb pénzük van például iskolakezdéskor, és kérték, hogy szólaljunk fel. Rendkívül megtisztelő, és nagy felelősség, hogy ilyenkor mit mondunk.

Szoktál beszéddel készülni, vagy inkább annak a híve vagy, hogy jó lelkiállapotban legyél, és akkor úgyis eszedbe jut valami?

A lelkiállapot nagyon fontos. Tudom, hogyha szanaszét van a fejem, és lelkileg is darabokban vagyok, akkor nagyon nehezen tudok adni. Ha egyben vagyok, akkor a mondanivaló úgyis meg fog érkezni egy jó helyről – és úgysem én fogom kitalálni a nagy okoskodásommal. Ez egy kicsit misztikus dolog, de én ebben hiszek, hogy ha az embernek feladata, hogy jó dolgokat tolmácsoljon – amik jó helyről jönnek -, akkor csak alkalmassá kell tenni magát erre. Jógázni szoktam, egy kicsit lenyugodni, összeszedni a gondolataimat, és akkor egy szócsőként csak megnyílok, és hagyom, hogy átfolyjon rajtam. Ha pedig feladat van – például televízióba meghívnak egy üggyel kapcsolatban -, akkor alapvető kötelességem, hogy ennek utánanézzek, utánaolvassak, és lefekvéskor szoktam ezeket átgondolni.

Utolsó órában, mikor már mindent megbántam…

Nagyon jó lenne, ha sikerülne egy kicsit kilépni ebből a huszadik-huszonegyedik századi rabszolgaságból, amikor az elméket a digitalizáció, és a média hatalmas nyomása egészen laposra döngöli. Nagyon szeretném, ha az emberek felszabadulhatnának egy picit a hippi lét felé: több szabadságot, szabadidőt egymásra, magukra… Most készül új nagylemezünk, és ebben a szellemben próbáljuk összerakni. Van egy nagyon szép számunk, Márti dala – egyik hajnalban felébredtem, és megjelent a fejemben. Ennek visszatérő motívuma, hogy kezdjetek el élni. Az utolsó versszak: Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni. Utolsó órában, mikor már mindent megbántam, ezerszer megbántam, hogy oly sokáig vártam, hogy elmúlt az élet… Kezdjetek el élni.”

A teljes beszélgetés a Sztárportré rádióműsorban meghallgatható:
www.sztarportre.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top