

Elképesztő nyílás indult meg arra, hogy az emberek kutassák: Ki vagyok, mi vagyok, mi a feladatom, miért jöttem le a világra, hol van a sors és a szabad akarat egymáshoz való viszonyulása – hol van az a pont, ahol én mint kicsike porszem azt mondhatom, hogy döntök, és van választási jogom, lehetőségem a saját életemre vonatkozóan, hol van az a pont, ahol olyan hatalmas erők sodrásában vagyok, hogy fejet kell hajtanom a sorsom előtt? Ezek most a nagy kérdések, és nem csak a könyveket kapjuk ehhez, hanem a módszereket, technikákat.
Ki vagyunk éhezve az együttérzésre, az elfogadásra, a szeretetre, a megértésre, a saját magunknak való megbocsátásra. Ebben indult el valami. Lehetséges, hogy lesz egy vonal, akik elmennek a sötét oldal felé – tehát a kapzsiság, gyűlölet, irigykedés, stb. irányába -, de lesz egy másik irány, akik a másik oldalra mennek. Nem gondolom azt, hogy nekem pálcát kell e fölött törnöm mindaddig, amíg ezen a duális bolygón élünk, tehát ahol a napfény, jin-jang, sötét-világos, férfi-nő együtt jár, addig elképzelhető, hogy szükségünk van a másik oldalra is.
Tulajdonképpen egy olyan időszak előtt állunk, ami az emberi teremtőképességnek valami egészen megrészegítő magasságába vihet. Csakhogy, mielőtt ehhez a megrészegítő hatalmas tudáshoz hozzájuthatnánk, azt gondolom, hogy kapni fogjuk azokat az akadályokat, próbákat, nehézségeket – most jön egy nagyon komoly, világ szintű gazdasági válság -, ami lehetőséget ad arra, hogy ezt a tudást, amit azonnal kapunk, frissiben, már azonnal a konkrét mindennapok problémájában, az effektív megélhetés szintjéig levigyük, és manifesztáljuk.
A szeretetnél nincs magasabb erő, az a minden, a legmagasabb erő. Ez ügyben ajánlok egy nagyon tanulságos könyvet: Egy kineziológus, nagy tudású férfi írta, és ebben a könyvben vagy egy olyan táblázat, ahol kiszámolta a rezgéseket. Van egy életszemléletünk, egy Istenszemléletünk, ahhoz tartozik egy érzés, annak van egy rezgésszintje, ami számmal behatárolható, és arra van egy viselkedési reakció, ebből csinált egy táblázatot. Azt mondja, hogy ezer a legmagasabb rezgés fizikai szinten, mint például a Torinói lepel, vagy Mexikóban a Szűzanya képe, vagy a Pantheon Rómában, de állítólag ide tartozik Jézus, Buddha, Tolle szellemi szint. Azt mondja az író, hogy kétszáz alatt van a negatív, kétszáz fölött a pozitív tartomány, az ötszázas már a szeretet rezgés. Az már egy nagyon magas együtt érző rezgés.”
Itt meghallgatható: www.sztarportre.hu