Emlékezz vissza saját iskoláskorodra – a legkisebb változás, a többiektől való eltérés is mennyire szembetűnő volt, és – bár közhelynek tűnhet – a gyerekek bizony nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással szemben egy ilyen esetben. A legtöbb kisgyermek, akinek szemüveget kell viselnie általában attól fél, hogy társai emiatt kicsúfolják majd. A kissé visszahúzódó gyermekek pedig sok esetben még inkább elzárkóznak a közösségtől, ha szemüvegessé válnak. Szülőként előre fel kell készülnöd arra a forgatókönyvre is, hogy az ebben az időszakban az amúgy is sérülékeny gyermekedet pajtásai ingerelni, csúfolni vagy esetleg bántani fogják.
A te feladatod zökkenőmentessé tenni ezt az időszakot, és a lehető legtermészetesebb, legpozitívabb élménnyé varázsolni a szemüvegviselést. Hiszen sok gyermek visel szemüveget , és ma már igazán szép szemüvegkeretek közül közösen választhatjátok ki a leginkább megfelelőt.
Honnan tudhatod, hogy gyermekednek szemüvegre van szüksége?
A szemüveg szükségességének első jeleit te magad, vagy gyermeked pedagógusa veheti észre: nem látja jól a táblát, bandzsít, helytelenül írja le a feladatokat, fejfájásra panaszkodik vagy sokat dörzsöli a szemét. Kisebb gyermekek esetében például képnézegetés, színezés vagy rajzolás közben lehet észrevenni, ha túl közel hajol a papírhoz.
Újszülött korban a gyermekorvos alaposan megvizsgálja a pici látását, azonban ha ekkor nem talál semmilyen rendellenességet, akkor valószínűleg jó ideig nem kerül sor egy újabb szemvizsgálatra. Amikor a baba eléri a nyolc-tíz hónapos kort, célszerű egy újabb vizsgálatosn részt venni, illetve ellenőrizni kell a gyermek látását mielőtt óvodába és iskolába megy.
A szemészeti vizsgálat nem jár különösebb kellemetlenségekkel, egyik leggyakoribb módja pedig a számítógépes ellenőrzés. Szintén megbízható módszer a skiaszkópia, amely során az orvos szemcseppet juttat a gyermek szemébe, majd egy kézi műszer segítségével vizsgálja azt meg. Olyan szemorvost vagy látszerészt válassz, amely kellő tapasztalattal rendelkezik a gyerekek vizsgálatában, így kevésbé lesz majd ijesztő a kicsi számára az egész procedúra.
Ha az orvos úgy véli, hogy gyermekednek szemüvegre van szüksége, igyekezz csalódottságodat leplezni előtte. Vedd könnyedén a dolgot, rendeld meg a szemüveget, és válasszatok a gyermekkel közösen egy igazán vagány keretet. Erre érdemes kicsit többet áldozni, hiszen a csemetéd jó esetben is hónapokig fogja hordani azt. Ha anyagi nehézséget okoz a szemüveg megvásárlása, semmiképp sem a gyermek előtt beszéld meg a látszerésszel a részletfizetési feltételeket, vagy ne a gyerek előtt alkudozz – ne érezze azt, hogy számodra ez bármiféle terhet is jelent.
Nézzen jól ki – érezze jól magát!
Először is értesd meg vele, hogy ne adja oda senkinek a szemüvegét, még akkor sem, ha szünetben kérlelni fogják, hogy „Légyszíves, csak fel szeretném próbálni, hogy áll!”, hiszen ez a legbiztosabb módja annak, hogy a szemüveg összetörjön, és gyermeked zavarba jöjjön, hogy nem tudott a szemüvegére vigyázni, és hogy ismét nem lát jól. Másodszor vértezd fel egészséges önbizalommal, hogy le tudja magáról rázni a játszótéri gúnyolódásokat. Értesd meg vele, hogy csak azok a gyerekek gonoszkodnak vele, és a felnőttek teljesen más véleményen vannak.
Végül, de nem utolsó sorban figyelj arra, hogy megtanítsd gyermekednek a szemüveg gondozásának és a szemhigiéniának a legfontosabb elemeit. Rendszeresen tisztítsd a szemüvegét, vidd el rendszeresen szemészeti szűrővizsgálatokra, valamint vásárolj neki új kereteket, ahányszor kinövi azt vagy pedig arcformája megváltozik.
Forrás: www.csaladivilag.hu