303 évvel ezelőtt nyílt meg az első Twinings teaház Londonban, ahol annak idején csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy teát igyanak. A cég termékei azóta meghódították a világot, az egyik legismertebb és legjobb minőségű teamárkaként vannak jelen az üzletek polcain. A cégalapító család tizedik generációjának tagja, Stephen Twining november 7-én, szombaton Budapesten járt, ahol egy bevásárlóközpontban tartott nyilvános előadást és teakóstolást a teakedvelők számára.
A tea utazó nagyköveteként a világot járó Stephen Twiningot sokfelé csak „Mr. Teaként” ismerik, hiszen élete szervesen összeforrt a cég által forgalmazott jobbnál jobb teákkal. A teaszakértő napi kilenc csésze teát iszik, és mindenkinél jobban ismeri a több, mint 300 éves cég történetét. Előadásában a teázás eredetlegendáin túl bemutatta a vállalat létrejöttét, annak körülményeit, hogyan lettek – és maradtak mindmáig – a brit királyi család hivatalos teabeszállítói, és hogyan dolgozzák fel a világ minden táján termesztett, kiváló minőségű teákat.
A teanagykövet a Twinings hazai forgalmazójának nagyszabású promóciója kapcsán érkezett hazánkba. November első két hetében látványos pódiumautó járja a főváros utcáit a céllal, hogy az Earl Grey ízvilágát felidéző hatalmas, gőzölgő és bergamott illatot árasztó teáscsésze révén meghitt hangulattal ajándékozza meg a járókelőket. A kampány keretében két hétvégén keresztül, hat bevásárlóközpontban – a Westend City Centerben, a MOM Parkban, az Europarkban, az Arena Plázában, az Allee-ban és az Eurocenterben – időszakos teapavilont alakítanak ki. A teapavilonok otthonos teaházként működnek, ahol bárki megihat egy csésze jó teát, aki átfagyott a kinti novemberi hidegben, vagy szeretne megpihenni bevásárlás közben.