Zita ruháit továbbra is az örök elegancia határozza meg, amelyhez ebben a szezonban leginkább a natúr színek párosultak. Lindánál a 60-as éveket idéző szuper mini darabok dominálnak, némi bőrrel kombinálva. Talán Regina az egyetlen, aki egy kicsit kilóg a sorból, színesebb, bővebb vonalvezetésű ruháival. Évánál továbbra is hódítanak az állatminták, illetve újdonságként a zöld szín, amely több darabnál is visszaköszön. Sylvi örök szereleme a csipke, most is nagy hangsúlyt kapott, fekete és bézs színekkel kombinálva.
„Nagy öröm számomra, hogy a bemutatón az új kollekció mellett ezúttal egy dallal is meglephettem a közönséget. Azt hiszem, annyi kulisszatitkot elárulhatok, hogy a színpadra lépés előtt kicsit izgultam, de mikor megszólalt a zene minden lámpalázam elszállt. Az pedig külön megtiszteltetés volt, hogy a produkcióban Balássy Szilvia táncművész is részt vett.” – mesélte mosolyogva Regina.
„Bevallom, elfogott a dezsavű érzés, ugyanis pont öt éve, a divatmárka születésekor már volt egy saját kollekcióm, amely akkor hatalmas sikert aratott. Remélem, a mostani visszatérésnek is hasonlóan pozitív lesz a fogadtatása.” – tette hozzá sejtelmesen Réka.
Az esemény háziasszonya Görög Zita konferálta föl a bemutató végén Keresztes Ildikót, aki a Symbol színpadán két fergeteges dallal és persze, Sugarbird ruhában koronázta meg az este hangulatát.
Forrás: www.redlemon.hu