Amerikai kutatók derítették ki, hogy a romantika szele mostanra bizony az urakat is megérintette. Arra is rájöttek, hogy minden eddiginél korábban, már néhány hét után kimondták párjuknak azt a bizonyos „szeretlek” szót. A nőknek viszont hónapok kellenek ehhez.
Romantikus reggeli
Ha már reggeltől együtt vagytok, indítsd egy apró, kedves gesztussal a napot! A fahéjat hintsd szív alakú sablon segítségével a kávéjára; vagy süsd ilyen alakúra a pirítósát – az ehhez szükséges kiegészítőket bármely vasedényben, konyhai kellékeket árusító üzletben megtalálod.
Maradj vele napközben!
Ne legyetek egymás nélkül a munkaidő alatt sem – erről úgy gondoskodhatsz, hogy valamilyen apróságot csempészel a zsebébe, táskájába; lehet ez egy kétszavas üzenet, amivel szép napot kívánsz, egy kis utalás az együtt töltött éjszakátokra, vagy egy a kedvenc teafilteréből.
Rózsaszirmos fürdő
Lazulós este
Készíts be egy puha plédet, gyújts meg néhány illatgyertyát, s készítsd be a kedvenc filmjét; legyen az bármelyik mozi is! Ha biztosra akarsz menni, bújj valami ellenállhatatlanul szexis fehérneműbe, s így szinte biztos, hogy nem csak a film ér véget happy enddel!
Forrás: