Csajok Magazin

Rakétával próbálták kilőni…

5 dolog, amit nem tudtál David Hasselhoffról

Augusztus 29-én  az Acceleration 2014 szervezésében Magyarországra érkezik David Hasselhoff, a „Celebrate the 80s & 90s with The Hoff” show keretében. A tévésztár a Knight Rider és a Baywatch című világszerte ismert sorozatokban tett szert igazi népszerűségre. Van azonban, amit még a tősgyökeres rajongók sem tudnak a színész-énekesről, mint például azt, hogy 1989-ben mindenki Michael Knightja ott volt a berlini fal lerombolásánál, ahol kis híján csúnyán pórul járt.

Rakétával célozták, de mindhiába

1989 novemberében, amikor Kelet és Nyugat-Berlin újra eggyé vált, és a németek lerombolták azt a bizonyos falat, David Hasselhoff is koncertet adott. Volt azonban, akinek nem tetszett annyira az előadás, és ezt drasztikusan adta a híresség tudtára: begyújtott egy rakétát és megpróbálta kilőni vele a Knight Rider színészét. Kis híján be is talált, de végül az buli mehetett tovább, mert a Hoffot kiiktatni azért nem ilyen egyszerű.

Sokoldalúságát tehetségkutatóban kamatoztatta

David Hasselhoff igazi multi-talentum. Nem csak énekesként, de tehetségkutatós zsűritagként is megállta már a helyét. Barátja, Simon Cowell felkérésére egy évadig zsűrizett a Britain’s Got Talentben. Élményei arra inspirálták, hogy A Hoff visszatér címmel újabb lemezzel örvendeztesse meg rajongóit.

Beszélő kocsi és dögös életmentők

Ahogy azt mindenki tudja, a sztár a Knight Riderben és a Baywatch-ban vált világszerte ismertté. Azt azonban már kevesebben, hogy több mint 20 év elteltével is világszerte adják ezeket a tévésorozatokat. Az ismétlések által a fiatal TV-nézők is megismerhetik a beszélő autót, és a legendásan dögös életmentőket.

A Baywatch kis híján bukás lett

Hasselhoff 1989-ben kapta meg a legendás parti őrségről szóló tévésorozat főszerepét, az NBC viszont egy évad után levette műsoráról a produkciót. Ekkor a készítőgárda és a színészek is a csatorna vezetőihez fordultak, hogy meggyőzzék őket, igenis van lehetőség az ötletben. Igazuk lett, a Baywatch 11 évadot élt meg, és nincs ma már olyan ember, aki ne ismerné.  Hasselhoff pedig ezáltal lett a világ egyik legismertebb sorozatsztárja.

Indiában különösen nagy kedvenc

India Oscar-díjátadóján, a Bollywood Awardson David még az „Év nemzetközi sztárja” kategóriában is győzedelmeskedni tudott. Ezt a globális szórakoztatáshoz nyújtott kiemelkedő hozzájárulásával érdemelte ki. 2006-ban pedig a VH1 az év legnagyobb visszatérőjének nevezte ki.

  1. augusztus 29. és 31. között a legnépszerűbb retro előadók és a leggyorsabb versenyautók foglalják el Hungaroringet az Accelereation 2014 névre hallgató nemzetközi gyorsulási és zenei fesztiválon. Augusztus 29-én este a Baywatch ikonikus főszereplője mellett olyan világsztárok lépnek színpadra, mint Samantha Fox, Sabrina, Haddaway, 2 Unlimited, vagy a Vengaboys. Természetesen látható lesz az eseményen a Knight Rider sorozatból jól ismert szuperautó, K.I.T.T. is.
Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to Top