Csajok Magazin

Probiotikumokkal a bőr szépségéért

A probiotikum kifejezést – amelyet 1989-ben R. Fuller vezetett be a köztudatba – egy szakértői bizottság a közelmúltban így definiálta: „élő mikroorganizmusok, amelyek megfelelő mennyiségben fogyasztva hatással vannak a szervezet egészségére.” Több probiotikus tejsavbaktérium-törzsről bebizonyították, hogy jótékony hatással vannak a szervezeten belüli természetes élettani baktériumflóra összetételére és/vagy metabolikus tevékenységére, és e törzsek közül többről az is kiderült, hogy igen sokféle kórokozó szaporodását gátolják.

A probiotikumok közös ismertetője, hogy fogyasztás után a bélflórának olyan időszakos részeivé válnak, amelyek képesek biológiai hatások kifejtésére, ez indokolja funkcionális élelmiszerekben (összetételüket a korszerű táplálkozástudományi ismeretek alapján alakítják ki, egészségmegőrző és egészségjavító célzattal) történő használatukat. A csecsemőkori elválasztás, a bélrendszeri fertőzések, a stressz, az étrend-változások, az antibiotikumok használata felborítják a bélflóra természetes egyensúlyát, ilyen helyzetben jótékonyan hathat a probiotikumok használata. Jelenlétük olyannyira szükséges, hogy például a várandósság ideje alatt bevitt probiotikumok csökkentik a születendő gyermek allergiás eredetű, illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. A probiotikumok használatának fő célja a bélflóra összetételének javítása. A bélflóra fontos szerepet játszik a bélrendszer fejlődésében, rosszindulatú bélrendszeri elváltozások kockázatának csökkentésében, valamint a szervezet immunrendszerének kialakulásában.

A probiotikumok és a bőr

Az atopiás dermatitisz (erős viszketéssel, bőrszárazsággal, bőr kivörösödésével járó, allergiás eredetű, nem fertőző bőrbetegség) kezelésében is hasznos lehet a probiotikumok szedése. A probiotikumok nem csupán az emésztőrendszerre, hanem a bőrre és nyálkahártyákra is pozitív hatással vannak, hasznosak lehetnek a bőr egészséges állapotának fenntartása, valamint a bőr és nyálkahártyák immunrendszerének szabályozása tekintetében.

A bőr kulcsfontosságú szerepet játszik a kiszáradás, a károsodás vagy a kívülről érkező negatív hatások – például kémiai hatások (szennyeződés, dohányzás), mechanikai, fizikai (UV-sugárzás, a hőmérséklet)-, valamint a fertőzések kivédésben. A bőr megmutatja a szervezet általános egészségi állapotát és életkorát. Habár a bőr öregedése genetikailag programozott, egészségére és működésére hatással vannak a környezeti tényezők is – ez különösen igaz az olyan külső hatásoknak kitett részek esetében, mint például az arc. Az életmód, az ételek, az éghajlati viszonyok, az UV-sugárzásnak való kitettség mértéke és gyakorisága, a szabadgyökök, a toxinok és az allergének, a vegyi anyagok és a mechanikus károsodások mind olyan külső tényezők, amelyek nagy valószínűséggel megváltoztatják a bőr egészségét. A hormonális és immunológiai állapot és a pszichológiai stressz szintén olyan tényezők, amelyek módosíthatják a bőr minőségét és biológiai funkcióit, így a bőr különféle változásokon mehet át. Ilyen változás többek között az immunrendszer működési zavara, a gyulladás, a napozás okozta bőrkárosodás, a szárazság, a ráncosodás, az elszíneződés és a szövetszaporodás különféle változatai.

Probiotikumok belsőleg

Egyes probiotikumokat az immunrendszer működési zavaraival (például az allergiával) kapcsolatos betegségek tüneteinek megelőzésére és javítására használják. Az utóbbi időben a kutatók nagy figyelmet fordítottak a probiotikumok allergiás reakciókra gyakorolt hatásaira, és értékelték azok megelőzési és terápiás hatékonyságát az atópiás dermatitisz, az asztma és az élelmiszerallergiák esetében.

Agresszió a bőr ellen: a környezeti stressz

A bőrre igen sokféle környezetei stressz hat folyamatosan, amely idővel képes jelentős változásokat okozni a bőr önszabályozó rendszerében. Több epidemiológiai tanulmány rámutatott arra, hogy az UV-sugárzás drámai változást okoz az immunrendszer funkcióiban. Bizonyos, a napsugárzásnak való túlzott kitettséggel kapcsolatba hozható bőrráktípusok kialakulásánál jelentős kockázati tényezőnek tekinthető az immunrendszer UV-sugárzás által kiváltott módosulása. Bebizonyították, hogy ha bizonyos védekező sejtek száma csökken, alaki változások, torzulások következnek be bennük, valamint megváltozik ellenanyag-termelő képességük.

A bőr e rendellenességei módosíthatók vagy megelőzhetők bizonyos probiotikumok alkalmazásával. Preklinikai tanulmányokat végeztek egy bizonyos probiotikum törzs, a Lactobacillus johnsoniival kiegészített étrend bőr- immunrendszerre gyakorolt hatásának értékelésére. Általában elmondható, hogy az eredmények arra mutattak rá, hogy az L. johnsonii adásával megakadályozhatók az UV-sugárzás bőr- és immunrendszerre gyakorolt veszélyes hatásai, valamint megerősíthető a szervezet bőrvédelme az antigénekkel szemben.

Egy másik kutatás célja annak feltérképezése volt, hogy a probiotikum képes-e fenntartani a bőr önszabályozó, regeneráló rendszerét az UV-sugárzás alatt. Ötvennégy önként jelentkező alanyt osztottak véletlenszerűen két csoportba. A résztvevők L. johnsoniit vagy placebót kaptak az UV-sugárzást megelőző hathetes időszakban. Bőrmintákat elemeztek annak érdekében, hogy vizsgálják a bőr immunsejtjeire gyakorolt hatásokat, valamint a vegyes sejtek immunológiai-reakcióit.

Ezek az eredmények elsőként mutatták ki, hogy az elfogyasztott probiotikus baktériumok képesek arra, hogy emberek esetében az UV-sugárzásnak való kitettség után felgyorsítsák a bőr-immun szabályozásának visszaállását, és így szerepet játszanak az UV-sugárzás által kiváltott bőrkárosodás megelőzésében és a fény elleni védelemben.

Reaktív, vagy túlérzékeny bőr

A probiotikumok jótékony hatással lehetnek a reaktív bőrszimptómákra is. A reaktív bőr jellemzője, hogy különösen érzékeny a fizikai (forróság, hideg, szél) vagy kémiai hatásokra (higiéniai termékek helyi alkalmazása), és csak részlegesen képes visszaállítani a bőr regeneráló képességét. Klinikai értelemben a reaktív bőr általában a bőrszárazsággal hozható összefüggésbe. Európában és az Egyesült Államokban végzett epidemiológiai tanulmányok rámutattak arra, hogy körülbelül a nők felének és a férfiak harmadának érzékeny a bőre.

Az érzékeny bőrű személyek elsősorban a bőrrel kapcsolatos kellemetlenségekre panaszkodnak, mint például forróság-, égető, csípő vagy viszkető érzés.  Ezek a jelek mutatkozhatnak hosszabb ideig a test egy bizonyos pontjain, vagy gyorsan múló bőrvörösséggel is kapcsolatba hozhatók. A legtöbb esetben a tünetek kizárólag az arcon jelentkeznek. Esetenként a test más részein (a legtöbbször a fejbőrön) is mutatkozhatnak jelei. A reaktív bőrtünetek kialakulásának több tényezője van. Ilyenek többek között a környezeti tényezők (hőmérséklet-változások, meleg, hideg, szél, napsütés, levegőszennyezés, stb.), különböző termékekkel (pl. kemény víz) való kapcsolat, valamint belső tényezők (érzelmi tényezők, menstruációs ciklus, étrendi tényezők, stb.). A bőr hiperreaktivitása a legtöbb esetben alkati jellegű. Bizonyos esetekben a bőr toleranciájának csökkenése szerzett (irritáló termékek használata által okozott érzékeny bőr), vagy bőrbetegség következtében alakul ki. Bár az ekcémában szenvedő személyek bőre hiperreaktív, az érzékeny bőr sok esetben nem az allergiás bőrbetegségekkel áll összefüggésben. Kétségtelen, hogy az „érzékeny” és a „túlérzékeny” szavak közötti kapcsolat a felelős azért, hogy a „allergiás bőrt” és az „érzékeny bőrt” még ma is összekeverik.

A bőr önszabályozásának, szerkezetének javítása

Egy, a közelmúltban készült tanulmány kimutatta, hogy a bőr reaktivitás esetén eredményesen alkalmazható egy új, baktérium kivonatot tartalmazó vizes oldat. Hatvanhat női önkéntes résztvevőnek véletlenszerűen 10%-os baktérium kivonatot tartalmazó krémet vagy placebo-krémet adtak. Az önkéntes résztvevők két hónapon keresztül naponta kétszer alkalmazták a krémet az arcon, a karon és a lábon. A bőr érzékenységét csípési próbával (tejsavval) értékelték.

Az eredmények azt mutatták, hogy a baktériumokat tartalmazó krémet használó résztvevőknél a kezelés végére (57. nap) nagymértékben csökkent a bőr érzékenysége. A kezelés hatására továbbá a placebót alkalmazó résztvevőkéhez képest erősödött a bőr ellenállása a fizikai és kémiai behatásokkal szemben.

A klinikai értékelés és az önértékelés azt mutatta, hogy a 10%-os baktérium kivonatot tartalmazó krémet használó önkénteseknél a bőr szárazsága 29 nap után nagymértékben csökkent. A külsőleges alkalmazás elősegítette az atópiás dermatitiszben szenvedő betegek bőrére jellemző jelek és jellegzetességek (bőrpír, bőrviszketés) megszűnését. E tanulmányok eredményei azt bizonyítják, hogy a specifikus baktériumsejt készítmény vagy kivonat jótékony hatással van a reaktív bőrre.

Probiotikumok a tejtermékekben

A probiotikus élelmiszerek piaca a legnagyobb arányban tejtermékekből áll. Legfontosabb kritériumuk az élő probiotikus csíraszámuk, amelynek legalább 106/g értékűnek kell lennie a késztermékben a fogyaszthatósági idő végéig (Magyar Élelmiszerkönyv). A jelenlegi kutatási eredmények alapján úgy tűnik, az adagolásnak nincs felső határa. A probiotikumok előnyben részesített hordozói a savanyú tej- és tejszínkészítmények, a túrókészítmények, az érlelt sajtok, a vaj- és sajtkrémek. Az élelmiszerek címkéjén a probiotikum tartalmat feltüntetik, azonban a törzsekre vonatkozó információt már csak kismértékben találjuk meg a termékeken, pedig valódi értéke csak megfelelő csíraszám felett, megfelelően hosszú távú bevitel esetén érvényesül.

Probiotikumot tartalmazó étrend-kiegészítők

Az utóbbi időben a probiotikus étrend-kiegészítők óriási léptékű elterjedését figyelhettük meg. Az étrend-kiegészítőknél a gyártó vagy forgalmazó gondot fordít arra, hogy a rendeletnek megfelelően feltüntesse a csomagoláson a hatóanyagot, a probiotikus törzseket. A tényleges csíraszám tisztázása és feltüntetése szintén fontos információ volna, ez sokszor nem áll rendelkezésünkre, illetve, hogy mennyiben változik a csíraszám a használat alatt (felbontás után). Fontos, ám nem elégszer hangsúlyozott tény azonban, hogy a probiotikumok nagymértékben hozzájárulhatnak a hazai lakosság egészségi állapotának javításához.

A Nestlé Hungária Kft. az egészséges táplálkozást oktató NUTRIKID programot a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közreműködésével 2003-ban indította el. A 10-12 éves korosztály számára kidolgozott, ingyenes programhoz bármely hazai általános iskola csatlakozhat. A termékreklámoktól mentes NUTRIKID programcsomag egy gyerekeknek szóló, játékos elemekben gazdag munkafüzetet, egy rajzfilmes videokazettát és a pedagógusok munkáját segítő tanári kézikönyvet tartalmaz. Az oktató program teljes anyaga letölthető a www.nutrikid.hu oldalról.

A Nestlé a felnőtteknek is segítséget nyújt a kiegyensúlyozott életmód kialakításában. A Nestlé Életmód Központ célja a felnőtt magyar lakosság egészségi állapotának javítása. A www.eletmodkozpont.hu internetes oldalon megtalálható életmódprogram hiteles információkkal, neves szakértők személyre szabott tanácsaival, hasznos életvezetési tippekkel és közismert személyiségek vallomásaival segít a testi-lelki harmónia kialakításában.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top