Nyáron az egyik legfontosabb, amivel megőrizheted bőröd hidratáltságát az a bőséges folyadékbevitel. A vizet nem csak azért isszuk, mert szomjasak vagyunk, hanem nagyon előnyös élettani hatásaival segíti szervezetünket.
Belülről hidratálja egész testünket, gyorsítja az anyagcserét, így könnyebben távoznak a méreganyagok, feltöltődik a bőr nedvességgel, kevésbé szárad ki, rugalmasabbá, puhábbá válik, ellenállóbb lesz a fertőzésekkel, igénybevételekkel szemben is. Napi 3 liter víz fogyasztása javasolt, ám nyári hőségben, kánikulában előfordul, hogy ennél jóval többre van szüksége szervezetünknek. Soknak tűnik a 3 liter? Próbáld csak ki, hogy néhány napig szigorúan megiszod ezt a mennyiséget, majd figyeld a bőrödön a változást. Kevésbé lesz pattanásos, zsíros, eltűnnek a száraz foltok, puha tapintású lesz, egyszerűen megszépülsz majd tőle.
Emellett nagyon fontos odafigyelnünk arra, hogy milyen kozmetikumokat használunk a bőrünk ápolására. Használjunk olyan termékeket, melyek nem tartalmaznak szárító anyagokat, veszélyes összetevőket, hiszen ilyenkor amúgy is rengeteg olyan környezeti hatás éri bőrünket, melyek szárító hatással vannak rá, nem kell hogy még jobban „öregítsük”, „bántsuk” a különböző kémiai vegyszerekkel.
Amennyire lehet kerüljük a bolti tusfürdőket, testápolókat. Hiába van egy termékre ráírva, hogy hidratáló hatású, ha jobban megnézzük az INCI listát (összetevő listát), bizony találunk rajta olyan anyagokat, amik nem épp a „legbarátságosabbak”, és ebben a tekintetben a nagy márkák termékei sem kivételek.
Válasszunk természetes alapanyagokból előállított, bőrbarát kozmetikumokat. Érdemes kipróbálni például az eManufaktúra juhtejes szappanjait, melyek a juhtejnek és lanolinnak köszönhetően rendkívül hosszan képesek hidratálni a bőrt, selymessé, puhává varázsolják azt, és mindezt úgy teszik, hogy közben nem juttatnak a bőrbe veszélyes anyagokat, teljesen bőrbarátak.

Normál körülmények között legtöbbször még testápoló sem szükséges használatuk mellett, de egy klóros vízben való fürdőzés, strandolás után bizony a bőrünk meghálálja az extra gondoskodást. Ilyenkor nagyon hatékony fegyver a bőrszárazság ellen a natúr juhtejes testápolók, shea vaj, kakaóvaj, mangóvaj és egyéb természetes vajak. Ezek mindegyike kiválóan nyugtatja a napozás utáni, napégette bőrt, de használható égési sérülésekre, szúnyogcsípésekre is…azt hiszem nyáron kapunk ezekből is bőven.
A shea vaj egyébként rendelkezik egy természetes 5-6-os fényvédő faktorral is, így használatával még a káros UV sugárzás ellen is felveheted a harcot. És ha már fényvédelem, akkor itt is érdemes a természetes anyagok felé kacsintgatni. Természetes összetevőkből Te is könnyedén tudsz készíteni bőrbarát napozókrémet, vagy válassz a boltban kaphatók közül olyat, mely minél kevesebb káros anyagot tartalmaz. Nem érdemes túl magas faktorszámú terméket vásárolni, hiszen csak néhány százalékkal nyújt nagyobb védelmet, mint a kisebb faktorszámúak, viszont káros összetevőt annál többet tartalmazhat.
Ettünk, ittunk, strandoltunk, napoztunk, akkor koronázzuk meg a lazulást egy nagyon különleges kényeztetéssel. A bőröd ezt imádni fogja, és most figyelj, még a lelkedre is jó hatással lesz ez a finomság, ami nem más, mint a Fürdőrúd (szilárd fürdőolaj)!
Nem túlzás azt mondani, hogy egy igazi luxus élményfürdő érzetét varázsolják a fürdőszobádba. Jól esik egy mozgalmas nap után csak beülni a kádba, bedobni egy kis darab fürdőrudat, és élvezni, ahogy a természetes hatóanyagok „dolgoznak” a bőrödön, feltöltik, táplálják, hidratálják és napokig megőrzik ezt az állapotot, az illóolajok pedig közben kényeztetik illatukkal a lelkedet. Kell ennél több? Na jó, talán egy pohár hideg pezsgő még jár a kézbe…. Szép és biztonságos nyarat!