Sminkesként több, mint 27 éve foglalkozom azzal, hogy a különböző korosztályok hogyan viszonyulnak a smink viseléshez.
Mennyire nyitottak az újdonságokra, mi a motiváció, amikor hosszú évek után szeretnének változtatni megjelenésükön, sminkjükön.
Tudnunk kell, hogy a sminkelés alap feltétele, az arcbőrünk megfelelő állapota és itt most ne a kialakult ráncokra gondoljunk.
Negyvenen túl kevésbé okoz problémát a zsíros bőr, inkább a dehidratáltság, a mélyrétegi zsír- és vízhiány jellemző. Ez a korral járó biológiai változások eredménye, melyeket visszafordítani nem , de korrigálni és késleltetni bizony lehet.
A smink olyan eszközünk, mellyel rafinált egyszerűséggel tudunk meglepő hatást elérni. Mint olyan sok minden más, a sminkünk sem lehet ugyanaz, mint a korábbi életszakaszainkban.
A legfontosabb, hogy önazonosak maradjunk, ne akarjunk sokkal fiatalabbnak látszani, mert néhány árulkodó jel még inkább nevetségessé teheti megjelenésünket.
A vendégek nagy százaléka vágyik valami újra, formabontóra, fiatalosra és ugyanakkor félnek is változtatni.
Változtatni pedig kell!
Hogyan is kezdjük?
Vizsgáljuk meg milyen az arcbőrünk.
Világos vagy napsütötte és ehhez milyen fedésre van szükségünk. Nem lehet elégszer említeni milyen fontos szerepe van egy jól megválasztott alapozónak. Ebben a korban az alapozó fajtáját kell megtalálnunk, mert attól lesz egyenletes színe és tökéletesebb textúrája az arcbőrnek. Ne legyen sem világosabb sem sötétebb a bőr színénél. A túl világos élettelenné, a túl sötét kifejezéstelenné változtatja az arcot.
Amennyiben sikerül a megfelelő fedésű és árnyalatú alapozót megtalálni, olyan lesz a hatás, mintha a saját bőrünk lenne hibátlan.
Nem fogjuk érezni, hogy van az arcunkon alapozó és mások számára sem lesz látható viszont, a tükörbe nézve fiatalosabb, üdébb látvány fogad és csodás alapot képez majd a sminkünkhöz.
A másik varázsszer a korrektor, mely világosabb mint az alapozott arcszín és a szemek körül gondosan elhelyezve deríti a szemkörnyék bőrét. Tökéletes alapja akár erősebb, akár lágyabb szemhéjfestésnek.
A szempillaspirált soha ne mellőzzük!
Mivel a hölgyek többsége a minimál stílust kedveli, a szempillákat erőteljesen ki kell hangsúlyozni, hiszen sok esetben ez lesz az egyetlen, ami kontúrozza a szemeket. Világos bőrűek és ősz hajúaknak válasszunk inkább barna, vagy szürke pillaspirált.
Színes pillaspirált azonos színű tussal abban az estben ajánljunk, ha a vendég egyébként nem szeretne szemhéjporokat használni vagy egyszerűen nem ügyes azok alkalmazásában.
A pirosító a másik fontos és egyben nehézséget okozó lépés. A színét megválasztani sem olyan könnyű, mint gondolnánk és a felhelyezésével is akadnak gondok legtöbb esetben. A barnító vagy bronzpúder mindig alap darab. Ezen kívül a világos rózsás és a rózsabarna árnyalatok kedvezőbbek. A narancs és az erős pink színek pirosítóként ebben a korban már „veszélyesek”, mert túl élénkek.
A szem és száj hangsúlyozása mindig lényeges a sminkelés során. 45 éves kor felett vannak már erősebb mimikai ráncok a szemek körül és az arcon, a száj teltsége nem megfelelő és a kontúrja is halványodhat.
Mit tehetünk ebben az esetben?
A kettő közül azt hangsúlyozzuk erősebben, amelyik formájával jobban meg vagyunk elégedve. Ezáltal a másik részről elvonjuk a figyelmet.
- a száj teltebb az átlagosnál és a formája is szép, akkor alkalmazzunk határozott színeket -akár pirosat, téglavöröset, meggyszínt- mert az eredmény is figyelemreméltó lesz.
FONTOS!
A kontúr tiszta, éles legyen a szín pedig egyenletes.
A szemek esetében sem kell félni egy erős árnyékolástól, mert nem mindig érvényes „a kevesebb több” elve főleg, ha a sötétebb árnyalatok optikailag is segítik a szem körüli korrekciót.
FONTOS!
A festés technikáját -satírozás- viszont kötelező helyesen megtanulni/megtanítani.
Mire vigyázzunk?
Ne essünk túlzásokba!
-a 3D szempilla legyen a lehető legtermészetesebb, ne sűrű , vaskos fekete, mint egy alvós babának.
-a make up tetoválás egy szépítő korrekció.
- a szemöldök szálas technikával és ne satírozással készüljön, a színét is gondsan kell kiválasztani ( ez a szakember feladata) semmi esetre se legyen fekete.
- szájat lehet csak lágy natúr színnel kontúrozni, szükség szerint teljes színezést végezni, de ne legyen élénk és túl sötét illetve barna.
- a szemhéjon csak szempillasor tövében tegyünk hangsúly, azt is sötétbarnával vagy szürkés árnyalatokkal, ezáltal láthatatlanul kontúrozva a szemeket.
-amennyire nem ajánlott a túlzott barnaság, legalább annyira feltűnő a eltúlzott halványítás is.
Mindent összegezve, negyvenen túl nem kell „elfelejteni” a napi sminkelést. Téves információ, hogy bizonyos kor felett egy nő már ne sminkelje magát, mert az nem való.
Minden kirívó esetben is bebizonyítható, hogy igenis minden nő vágyik egy klassz, hordható, szépítő sminkre, de nem találja a hozzávalókat.
Olyan ez mint egy jó ételt elkészíteni. Aki szereti a szépet és vágyik az újdonsára, vágyik a megújulásra, az minden esteben keresi és meg is találja azt a szakembert ,aki segítséget nyújt elérni a várva várt eredményt.
Sikeres tanácsadásokat kívánok a kollégáknak és a hölgyeknek örömteli bátorságot a sminkek viseléséhez .
Dévényi Kathy- make up designer, sminkterapeuta, beautycoach, tréner
www.devenyikathy.hu