

A víz élettani jelentőségéről az év egyetlen napján sem szabad megfeledkezünk. Nyáron azonban még fontosabb a rendszeres folyadékpótlás. A víz az élet alapja, hiszen a szervezetünk 65-70 százalékát alkotja. Egyszerre felel a megfelelő keringésért, összefüggésben áll a vérnyomásunkkal, oldja és szállítja a bevitt tápanyagokat, meghatározza a vér összetételét. A szervezet állandó és normál belső hőmérsékletét is a víz garantálja.
De hogy mennyit igyunk? Tudunk kell, hogy egy átlagos napon 2,4 liter vízet választunk ki, amelyet folyamatosan pótolunk kell folyadékokkal, illetve a táplálékokon keresztül. Nyaranta ez a mennyiség elérheti akár a napi 4,5-5 litert! Ennyi vizet használunk el a szervezet működtetésére, méregtelenítésére, hűtésére, hőháztartásának fenntartására. Nem elegendő a nap elején, és a végén innunk, hiszen a szervezet egész nap működik.


tönkremegy.
Mindez az az emberi szervezetre hasonló módon igaz! Az üdítőkkel és az ízesített vízzel szemben a gyümölcsben vitaminok, nyomelemek és ásványianyagok találhatóak. A kettő kombinációját, tehát a megfelelő és kiegyensúlyozott vízfogyasztást és az egészséges táplálkozást hivatott segíteni az Aquafonte Gyümölcs Infuzer. Az infuzer egy olyan sportpalack melyet ízlésünk szerint töltünk meg valódi, egészséges tartalommal. Nagyon egyszerűen működik: a palackot megtöltjük vízzel, majd a kapszulát megpakoljuk tetszőlegesen kiválasztot gyümölccsel, s beleengedjük a palackba. A gyümölcsök áteresztik aromájukata vízbe, s fantasztikus élménnyel ajándékoznak meg bennünket.
A o,7 literes palack praktikus, egyszerű használatú, TRITAN műanyagból készül, BPA mentes környezetbarát, extra tömítésének kösyönhetően garantáltan szivárgásmentes, könnyen tisztítható, mosogatógépben is.
Az Infuzer garantáltan növeli a vízfogyasztásunkat,
a környezetvédelmet is szolgálja, hiszen nem használunk el feleslegesen műanyag palackokat, de ami a lényeg: egészségesen tartja magunk, s családunk szervezetét!
Citromos gyömbéres víz:
Vegyünk egy citromot, mossuk meg alaposan, majd vágjuk ketté és facsarjuk ki a levét. Reszeljünk le egy ujjnyi gyömbért is. Tegyük a kapszulába, majd az egészet helyezzük az infúzerbe. Igazi üdítő ital a forró nyári napokra!
Elérhetőség: