Csajok Magazin

Névváltoztatás házasság után

Jelentősen megváltoztak a névváltoztatással kapcsolatos jogszabályok. Akik mostanság terveznek házasságot kötni a korábbi lehetőségek mellett többféle névváltoztatással élhetnek.

Konkrét példákkal nézzük végig, hogyan is választhatunk nevet: a házasulandó pár legyen Nagy József és Kiss Éva.

A korábbi lehetőségek jól ismertek, amelyekben csak a feleségnek voltak változtatási lehetőségei,  így lehetett a házasság után: Nagy Józsefné, Nagy Józsefné Kiss Éva, Nagyné Kiss Éva, Nagy Éva, Kiss Éva.  A pár gyermekeiknek vezetékneve pedig csak Nagy lehetett.
Ma már a férjek is felvehetik feleségük családi nevét, ezért már nem lánykori névről beszélünk a feleség esetében, hanem mindkét félnél születési név és házassági név létezik. A korábban felsorolt lehetőségek mellett Éva választhatja a Nagy-Kiss Éva, vagy Kiss-Nagy Éva neveket is. A kötőjel ez esetben elmaradhatatlan, mert jelzi, hogy a két fél nevéből összerakott családi névről van szó.

S lássuk, miből válogathat a férj. Mint ahogyan eddig is, megtarthatja eredeti születési nevét, vagyis Nagy József maradhat. Dönthet úgy, hogy felveszi felesége családi nevét és Nagy Józsefből Kiss József lesz. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha a felesége is megtartja saját családi nevét. Párjához hasonlóan a férj is választhat kettős családi nevet, így a Nagy-Kiss József vagy a Kiss-Nagy József nevet is viselheti házasságkötésük után. A kettős családi nevet nem fontos mindkét félnek felvennie, de ha mégis mindketten ezt választják, a sorrendben közösen meg kell állapodniuk.

Ezek a változtatások nyilván nem kerülik el a gyermekek névviselését sem. Mivel az anyakönyvvezető előtt nyilatkozni kell majd a születendő gyermekek családi nevéről, ezért érdemes ezen is elgondolkodni.

A törvények szerint a gyermekek felvehetik valamelyik szülőjük családi nevét, akkor, ha az a szülő megtartja saját nevét. A gyerekeknek is lehet kettős családi nevük, amelynek nem előfeltétele, hogy a szülők valamelyikének kettős családi neve legyen. Egyre azonban ügyelni kell: azonos házasságból született gyermekek családi neve nem lehet különböző.

Anyagi vonzata nincs a névváltoztatásnak, amennyiben a pár névfelvételi szándékáról házasság előtt nyilatkozik. Aki már házasként szeretne élni valamelyik új lehetőséggel, az anyakönyvvezetőhöz kell fordulnia 5000Ft-os illetékbélyeggel ellátott kérvénnyel. A költségeket ilyenkor jelentősen növeli, hogy minden hivatalos okmányt meg kell változtatni.

Még magasabb illetéket kötelesek fizetni azok, akik gyermekük születése után akarnak családi nevet változtatni, és ez kihatással lesz gyermekeik nevére. Nekik a Belügyminisztériumhoz kell benyújtani kérvényüket.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top