Csajok Magazin

Nem olcsó a farsangi mulatság, de szeretjük

A magyar szülők idén legfeljebb 6000 forintot szántak farsangi jelmezre és kiegészítőkre, a kiadások viszont akár 10 000 forintra is rúghattak, ahol a vendéglátásról is a szülők gondoskodtak. A friss kutatásából az is kiderült, hogy a jelmezeket manapság inkább készen vásárolják, mintsem kézzel készítik, főleg, hogy az egyszerűbb, hagyományos maskarák kezdenek kikopni, helyüket a szuperhősök veszik át.

Hazánkban a szülők maximum 6000 forintot szántak idén farsangi jelmezre, melyet legtöbb esetben (66%) készen vásároltak meg . „Az átlagos kosárérték az álarcos bál idején 5440 forint volt, ami a tavalyi évhez képest közel 5 százalékos növekedést mutat. A megkérdezettek fele a 2-4 ezer forintos árkategóriát kereste, egyharmada akár hatezer forintig is elment, ennél többet azonban csak egytizedük költött jelmezre. Továbbra sem jellemző a házi készítésű (25%), ahogy a kölcsönkért (6%) kosztüm sem; a szülők leginkább online vagy személyesen szerezték be a jelmezt” – mondta Gyaraki Dávid, a játékáruház marketingvezetője. A maskara és kiegészítőinek költségén túl a válaszadók 40 százalékának kellett gondoskodnia süteményről, szendvicsről és üdítőről a farsangi bálon, így összességében a kiadások akár tízezer forintra is rúghattak.

Tarolnak a mesehősök

A hagyományos jelmezek köréből a legtöbb kisgyerek a rendőrt, a kalózt és az oroszlánt választotta, ám többnyire idén is a mese- és filmhősök taroltak: Elzák, Batmanek és Pókemberek lepték el az óvodai és iskolai farsangot. „A népszerű mesék nagyban befolyásolják a gyermekek jelmezválasztását, mivel a kicsik alapigénye az, hogy erősnek, hősnek és különlegesnek érezzék magukat. A cél azonosulni egy pozitív mesehőssel, így a vágy, hogy hercegnők vagy tűzoltók legyenek, farsangkor konkrét szereplők megszemélyesítésében ölt testet, ezért lett sok kis Elza vagy Sam, a tűzoltó a csoportban” – mondta Deliága Éva gyermekpszichológus.

A megkérdezettek 60 százalékának gyermeke öltözött már szuperhősnek farsangkor, ugyanakkor mindössze tízből négy szülő szerint vannak jó hatással gyermekére ezek a karakterek. A szakember nem javasolja a jelmezválasztás korlátozását, „hiszen a kicsinek érzelmileg valamiért fontos átélnie – legalább egy napra –, hogy ő a kiválasztott mesehőssé változhasson”. A kutatásból kiderült, hogy a magyar szülők jól állnak e téren, a jelmezválasztás fő kritériumai ugyanis sorrendben a kívánságnak megfelelő karakter, az ár és a tartósság.

Szuperképességgel a népszerűségért

A pozitív mesehőssel való azonosulási vágy évtizedek óta jelen van. „Felmérésünkben vizsgáltuk azt is, hogy kik voltak a szülők kedvencei gyermekkorukban: a kockásfülű nyúl, Mazsola (Mazsola és Tádé), Hófehérke, Micimackó és Frakk győzedelmeskedtek” – tette hozzá Gyaraki Dávid. A miértekről a pszichológus azt mondta, hogy „a mesehősök által a gyermekek kompenzálni tudják saját gyengeségüket, akár még a felnőtteknél is hatalmasabbak, erősebbek lehetnek. Napjainkban előtérbe kerül a népszerűség is, ami minden gyermek számára fontos már óvodás korban is. Farsangkor, ha egy menő szuperhős alakját veszi fel a kicsi, azzal azt reméli, hogy így kivívja a kortársak elismerését, dicséretét, szeretetét”.

Top 10 mesehős jelmez 2018-ban:

1. Elza

2. Batman

3. Pókember

4. Rohamosztagos

5. Anna

6. Darth Vader

7. Sam, a tűzoltó

8. Ariel

9. Mickey/Minnie egér

10. Thor

 

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top