Csajok Magazin

Mi indul a Tan-Pályaudvarról?

Minap kezembe került egy szórólap a Tan-Pályaudvar oktatásairól.

Megfogott a név, így felhívtam a lapon lévő telefonszámot. Szigeti Csilla jelentkezett be, a cég oktatási vezetője, és mint később megtudtam egyik tulajdonosa, akivel gyorsan meg is beszéltem egy randevút.

Miért éppen Tan-Pályaudvar?
Olyan nevet szerettünk volna, amelyből kiderül, hogy oktatással foglalkozunk, még hozzá olyannal, melynek segítségével egy életpálya elindítható vagy módosítható. Igazából Tan-Pálya szerettünk volna lenni, de ezt sajnos nem engedélyezte a Cégbíróság. Elutasította a Tan-Pálya 007 és a Tan-Pálya 2000 variációkat is. Így döntöttünk végül a Tan-Pályaudvar mellett, mert ebben már a megérkezés ígérete is benne van.

Milyen képzésekkel foglalkoznak?
Összefoglalóan: felnőttképzéssel. A felnőtt itt azt jelenti, hogy valamilyen ok miatt már nem jár az illetőnek az ingyenes képzés. Túl nyomórészt OKJ-s tanfolyamokat tartunk műszaki, kereskedelmi, ügyviteli, sport, oktatási, vendéglátó, közgazdasági, szociális és mezőgazdasági területeken.

Ez így elég általános. Felsorolna néhány példát?
Közel 150 féle képzést jegyeztettünk be. A legnépszerűbbekből említenék néhányat: óvodai dajka, pedagógiai asszisztens, sportedző, lovastúra-vezető, ügyviteli titkár, társasházkezelő, kerti munkás, takarító stb.

Említette, hogy nemcsak OKJ-s képzésekkel foglalkoznak.
Valóban. Nyelv- és számítástechnikai tanfolyamokat tartunk, céges tréningeket szervezünk.

Még nem beszélt arról a képzésről, amit a szórólapon olvastam.
Az 50+ néven elindított programunk teljesen új kezdeményezés. Abból a tapasztalatból indultunk ki, hogy sok érettebb korú (50 év feletti) ember számára a számítógép használata nem magától értetődő tevékenység. Ugyanakkor a gyerekek, unokák távol, esetleg külföldön dolgoznak, tanulnak, s velük a kapcsolatot a világhálón keresztül tudják tartani. Nő az internetes ügyintézések, fizetések mindennapi jelentősége is. Ezek az ismeretek 20-30 évvel ezelőtt még nem tartoztak a közép- vagy általános iskolai tanulmányokba. Az érintett korosztályból sokan érzik úgy, hogy nevetségessé válnának, ha fiatalokkal együtt kellene tanulniuk. Nekik szeretnénk segíteni, ezzel a csak 50 felettieknek szóló ajánlattal. Nyelvi (angol, német) ismereteket is oktatnánk.

Nyelvtanfolyamokra gondol?
Nem, ezért is igyekeztem ezt a szót elkerülni. Nem klasszikus oktatásra gondoltunk, be- és kimeneti szintekkel, követelményekkel, hanem inkább szituációkra épülő, beszédközpontú ismertek elsajátítására. Mire gondolok? Például a nyugdíj beköszöntével lehetőség adódik külföldi utazásra vagy külföldön élő hozzátartozó meglátogatására. Ha stressz mentesen szeretnénk utazni, jó ha az ember eligazodik a tömegközlekedés szakkifejezéseiben, meg tudja váltani a jegyét, kommunikálni tud a kalauzzal, felvilágosítást tud kérni, fizetni, vásárolni tud stb. Ha elképzelésünk pozitív fogadtatásra talál, akkor bővítjük a felkínált lehetőségek körét például művészettörténeti, kertészeti, életmód, önismereti előadásokkal, kirándulások, színházlátogatások szervezésével.

Nem félnek attól, hogy nem lesz fizetőképes kereslet?
Tisztában vagyunk a mai, magyar átlag nyugdíjjal, árainkkal igyekszünk alkalmazkodni hozzá. Egy 60 perces foglalkozás díja 500 Ft, egy 10 alkalmas bérlet 3500 Ft.

Milyen terveik vannak erre az évre?
A szakképzési törvényben jelentős változások várhatóak júliustól, melyek eléggé megnehezítik mind a képzők, mind a hallgatók dolgát. Erre tekintettel februárban több tanfolyamot is indítanánk: karosszérialakatos, szállodai portás, pedagógiai asszisztens, óvodai dajka, közművelődési szakember II (kulturális rendezvényszervező), sportedző, szociális és mentálhigiénés asszisztens.

Nem félnek a helyi középiskolák konkurenciájától?
Nem, hiszen a mi célközönségünk egészen más, mint az övék. Sőt úgy érzem, kiválóan együtt tudunk működni

Ha valakit további részletek érdekelnének, hol talál felvilágosítást?
Az interneten a www.tanpalyaudvar.hu weblapon, az iroda@tanpalyaudvar.hu e-mail címen és a 20 4555-704-es telefonszámon.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top