A teszt vérmintából dolgozik majd, mégpedig úgy, hogy a kinyert DNS-ben lévő kromoszóma végén található úgynevezett telomerek hosszából jósolná meg a páciens biológiai korát, illetve a várható élettartamot. „Tudjuk, hogy akik az átlagosnál rövidebb telomerrel születnek, azoknál a várható élettartam is rövidebb” – fogalmazott Maria Blasco, a madridi székhelyű Spanyol Nemzeti Rákkutató Központ (Spanish National Cancer Research Centre) tudósa, a teszt feltalálója.
Nem konkrét dátumról van szó évvel, hónappal és nappal, de a fejlesztők szerint évtizedes szinten teljesen megbízható előrejelzést ad a vizsgálat.
A vizsgálat során laboratóriumi körülmények között vett vér alapján lehetne meghatározni a várható élettartamot, a vérvételtől az eredmény megszületéséig nagyjából négy hét lenne a várakozási idő. Nagy-Britanniában 435 fontos áron (azaz körülbelül 130 ezer forintba) kerül majd kereskedelmi forgalomba.
Elsődleges hasznát nem abban látják a fejlesztők, hogy a segítségével megjósolható, meddig élhet valaki, hanem éppen az életkilátások jobbá tételéhez lehetne felhasználni. Egy negatív eredmény hatására ugyanis vélhetően sokan azonnal változtatnának káros szokásaikon.
Eközben a kritikusok is hallatják hangjukat, mondván, egy ilyen teszt már csak az életbiztosítások szempontjából is Pandora szelencéjét nyitná ki. Könnyen elképzelhető, hogy a biztosítók, élve az új lehetőséggel, a tesztek eredményei alapján állítják majd össze személyre szóló ajánlataikat. És akkor még nem beszéltünk egy ilyen teszt várható pszichológiai hatásairól: az eredmény ugyanis nem biztos, hogy örömhír lesz. Kérdés, hogy az emberek fel tudják-e dolgozni a kapott információkat, adott esetben azzal szembesülve, hogy rövidebb élet vár rájuk.
A telomerteszt egyébként nagyon egyszerű, valószínűleg ennek köszönhető, hogy már most több vállalkozás szeretne üzletet kötni a feltaláló cégével. A teszt ráadásul olyan fontos, az élethosszal összefüggő betegségekről is információval szolgálhat, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, az Alzheimer-kór vagy a daganatos betegségek.
Nehéz lenne most megjósolni, mekkora lesz az érdeklődés a teszt iránt, ám ha arra gondolunk, az emberek mennyire félnek a haláltól, elképzelhető, hogy a puszta kíváncsiság is a teszt megvásárlására ösztönözhet, már akinek nem jelent gondot az alacsonynak nem mondható ár.
Fotó: unexplained-mysteries.com