A vendégeknek tájékoztatniuk kell a kezelőt, illetve a konzultációt végző orvost az aktuális gyógyszerekről, amelyeket szed és az egészségügyi állapotáról. Azért fontosak ezek a kérdések, mert bizonyos gyógyszereknek fényérzékenyítő hatása lehet. Néhány alapszabály betartására fontos felhívni a figyelmet, többek között arra, hogy semmilyen testápoló terméket ne használjanak a kezelt területen, ne használjanak szoláriumot és ne vegyenek be olyan gyógyszereket, amelyek fény érzékenyíthetnek.
A tartós szőrtelenítés csak akkor lehet igazán hatékony, ha a kezelt terület már a kezelést megelőzően 1 hónappal és a kezelések között is csak borotválva van. A kezelés előtt, előző este le kell borotválni frissen a kezelendő területet, ez is egy nagyon egyszerű ok miatt fontos, ha a szőrszálra úgy tekintünk, mint egy útra, minél rövidebb utat kell megtennie a lézerfénynek, annál nagyobb lesz az energia, ami lejut a tüszőbe, azaz annál hatékonyabb lesz a kezelés.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a megfelelő paraméterekkel az arcon és 8-10 alkalomra van szükség, a kezelések között időnek 4-6 hétnek szükséges eltelnie. A test többi részén általában 6-8 alkalomra van szükség, az ülések közötti időnek legalább 6-8 hétnek kell lennie. A szükséges kezelések száma természetesen személyenként változhat, ez függ az egyéni tényezőktől, hormonális állapottól, esetleges társbetegségektől és még sok egyéb tényezőtől, amelyeket a konzultáció során részletesen érintünk.
1133 Budapest, Tutaj utca 8.
Telefon: 06 (70) 885 9494
https://everdermlaser.hu/dioda-lezeres-szortelenites/