Csajok Magazin

Levendula, a lila csoda

Végtelen lila mezők, igazi mediterrán életérzés.

Ez az első kép, amely beugrik, amikor ezt a szót halljuk. És persze a háborítatlan forró nyár és napsütés, hiszen a levendula azon kevés növények egyike, amelyek kitűnően bírják a forróságot. Éppen ezért elsősorban délszaki vidékeken fordul elő, Afrikától Dél-Kelet-Ázsiáig, de kétségtelenül legismertebb előfordulási helye a Földközi-tenger térsége, az úgynevezett Mediterraneum. Hazánkba 1700-ban került el, és egyes helyeken itt is igencsak jól érzi magát. 
 
Természetesen elsősorban Tihanyra gondolunk, ha a levendula jut eszünkbe, hiszen immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a tihanyi levendulafesztivál, amely idén szedd magad mozgalommal is kiegészülve várja a látogatókat. A Pannonhalmi Apátság levendulakertészete szintén rendkívül népszerű, mindkét helyről örömmel visznek magukkal a látogatók néhány tővel az illatos cserjéből, hogy aztán saját kiskertjükben, vagy erkélyükön is meghonosítsák azt. Azt talán már kevesebben tudják, hogy Fejér megye egyes részein is remekül megterem a levendula, így Bodajk és Iszkaszentgyörgy környéke is lilába borul levendulavirágzás idején.
A lila csodát korábban a legtöbben talán szárított formában ismerték, és egészen prózai módon szekrényillatosításra, molyirtásra használták. A provence-i életérzés divatba jöttével aztán a levendula egyre kultikusabb jelleget ölt. Franciaországban nem tartozik a hagyományos francia konyha fűszerei közé, mégis elterjedt, hogy desszerteknél használják, kandírozzák, dekorációs elemként kezelik. A virágok bőséges nektárt adnak, ebből készül az illatos levendulaméz. Sok helyen már hazánkban is kipróbálható a levendulás limonádé, amelyet sokan fenntartással, mások viszont elragadtatással kóstolnak meg. Az elmúlt években ez az ital a trendi helyek egyik nyári kedvencévé vált.
De ami vitán felül áll, az az illóolaj, amelyet a levendulából nyerhetünk, s amelyet a kozmetikai ipar a kényeztetésünkre kitűnően fel tud használni. Azt talán kevesen tudják, hogy az I. világháborúban kórházakban is használták a levendula illóolaját, amely nyugtató hatással van az emberi szervezetre, így aromaterápiában más növényekkel együtt is előszeretettel alkalmazzák. A levendulavirágokkal töltött párnácska segíti az alvást és az ellazulást.
Ki ne szeretne például egy fárasztó, gondokkal teli nap után egy tökéletes ellazulást? A levendulás tusfürdő illata már önmagában is elvarázsol, olyan megnyugtató impulzusokat áraszt, hogy átadhatjuk magunkat a tusolás örömeinek.
A levendula nyáron hódít, pompás lilaságával és illatával. A nyárhoz egészen biztosan hozzátartozik, érdemes kipróbálni egy házi wellnesst levendulával mielőbb!

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top