Csajok Magazin

Legyen divat az olvasás!

100 kisgyermekből, akiknek naponta mesélnek, 73 válik rendszeresen olvasó felnőtté, viszont azok közül, akiknek alkalomszerűen, vagy soha nem mesélnek, mindössze 2. Ezek a számok magukért beszélnek. Aki napi szinten átéli az olvasás élményét, igényévé válik a könyv. A rendszeres olvasással jó szövegértővé válik gyermekünk, ez pedig alapja a hatékony tanulásnak.

Hosszú távú feladat ez nekünk, szülőknek, hogy a könyv, az olvasás szeretetét ebben a digitális világban is megmutassuk gyermekeinknek.

De van egy hely, mely már régóta életünk szerves része, amely ebben a feladatban a segítségünkre van: ez pedig a könyvtár, melynek szolgáltatásait ingyenesen, vagy alacsony díjért vehetjük igénybe.

Magyarországon évente 2 millióan használjuk ezeket az intézményeket, melyekben az utóbbi időben jelentős változások zajlanak. A digitális kor kihívásaira is értékőrző módon reagálni képes könyvtár ugyanis korát meghazudtoló frissességgel lépett a változás útjára.

A változás legszembetűnőbb jele, hogy a 18 év alatti fiatalok egyre nagyobb számban, most már több, mint félmillióan használják a könyvtárakat.

Közel három éve működik a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek projekt keretében Az én könyvtáram program a tanulás támogatására.

Különösen fontos, hogy a gyerekek és fiatalok olyan útravalót kapjanak, mely ma már nem a lexikális tudás átadását jelenti, hanem készségek és kompetenciák fejlesztését, a jövőben való boldogulás lehetőségét. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fogja össze azt az országos fejlesztést, mely a diákokat és pedagógusokat segíti a tantermen kívüli tanulás támogatásával, az olvasásfejlesztés, a digitális szövegértés, a könyvtárhasználat és információkeresés, szövegértésfejlesztés négyes célkitűzése mentén.

Az én könyvtáram program célja, hogy skandináv mintára a könyvtárak kreatív, ismeretszerzési, kulturális és közösségépítő szintérként legyenek részei a gyerekek és fiatalok mindennapjainak.

A „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” EFOP -3.3.3-VEKOP/16-2016-00001 számú projekt Az én könyvtáram programrésze az Európai Unió támogatásával valósul meg.

 

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top