Csajok Magazin

Koszorúslányok az esküvőn

A nyugati kultúrában elterjedt a koszorúslányok vagy nyoszolyólányok részvétele az esküvőn, és sok helyen találkozhatunk gyűrűhordó fiúkkal is. Lássuk, mit és miért csinál egy jó koszorúslány!

A szokás eredetére vonatkozóan több elmélet is fennmaradt. A koszorúslányok egyfelől arra voltak hivatottak, hogy a menyasszony köztük elrejtőzve észrevétlen maradjon az ártó szellemek számára. (Vannak, akik szerint az elnevezés is innen származik, tudni illik a lányok körbe állták, „koszorúba fogták” az arát.) Másrészt a koszorúslány szerep kiváló alkalom volt a még eladósorban lévő hajadonoknak, hogy díszes ruhában pompázva, fontos feladatukat ellátva a figyelem előterébe kerüljenek, s így könnyebben találjanak férjet maguknak.

A koszorúslányok öltözékét csaknem ugyanannyira megcsodáljuk egy-egy esküvőn, mint a menyasszonyét. A koszorúslányoknak az esküvő alatt sokféle feladatuk akadt, ők voltak a menyasszony legfontosabb segítői. Részt vettek az öltöztetésében, ők kísérték a templomba, és végig a lakodalmas menetben. Bár szerepük némiképpen megváltozott, ma is sok esküvő résztvevői a koszorúslányok. Lehetnek felnőttek vagy gyerekek, szerepkörük ettől is függ. A kis koszorúslányok általában csak kísérik a menyasszonyt, a nagyobbak a hagyományos segítő szerepet is magukra vállalják.

A koszorúslányok általában egyforma ruhába öltöznek. Van, amikor csak a szín egyezik, és ezen belül maguk választanak alkatuknak megfelelő szabásvonalat, máshol teljesen egyforma ruhát vesz fel mindegyik. Akármelyik megoldás mellett is döntsünk, fontos, hogy a koszorúslány ruhák színe és stílusa harmonizáljon a menyasszony öltözékével, csokrával. Elmehettek együtt olyan szalonba, ahol összeillő ruhaköltemények között válogathattok, több helyen ráadásul jelentős kedvezményben is részesülhetsz, ha minden ruhát ott kölcsönzöl.

A mai koszorúslányok kortól függetlenül, különböző szerepeket kapnak, a gyerekek számára is egy nagy kaland, érdekesség nagyon élvezik. Aranyos rózsaszín, kék, és más divatos színű gyerek koszorúslány ruhák vannak, melyben a kislányok megjelenhetnek, és szívesen látják el a feladataikat. Ennek köszönhetően nekik is sok szerepet lehet adni az esküvőn.

Legtöbbször a kis koszorúslányok viszik a menyasszonyi fátylat, a menyasszonyi ruha uszályát, esetleg a pár előtt mennek és egy kis kosárból virágszirmokat szórnak a földre, ezeket a feladatokat örömmel végzik. Fontos hogy kellően felkészítsük őket, hogy hiba nélkül végezhessék a rájuk szánt feladatokat.

A nagy napon pedig ne félj támaszkodni a segítőidre, a koszorúslány szerepe elengedhetetlen az esküvőn… ráadásul a babona szerint ők védik meg a menyasszonyt a gonosz szellemektől.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top