Sok szülő kezdi el gyermekét már óvodás korban idegen nyelvre taníttatni. Mások viszont úgy gondolják, az idegen nyelv csak összezavarja őket. Az anyanyelv birtokba vétele különbözik a későbbi idegennyelv-tanulástól. A tanulás ugyanis tudatos, míg az elsajátítás spontán zajló folyamat.
Minél korábban el kell kezdeni, de csak az ismerkedést (!) az adott nyelvvel. Születéskor olyan korlátlan fonetikai bázis áll rendelkezésünkre, mely lehetővé teszi, hogy bármely nyelv anyanyelvünkké válhasson. Csecsemőként tehát nyelvileg “univerzálisak” vagyunk.
A kisgyermek még képes bármilyen nyelv tökéletes logikai és fonológiai (kiejtésbeli) elsajátítására. Ha a család nem kétnyelvű, a gyereket érdemes legkésőbb 4-5 éves korában “nyelvi környezetbe mártani”, ahol az új nyelvet állandó személyhez kötheti, aki anyanyelvi szinten és kiejtéssel beszéli az adott nyelvet. Nagyon fontos, hogy először felkeltsük benne az érdeklődést az idegen nyelv iránt. Ez játékos formában kell történjen, s nem csak a nyelvet kell megismertetni, hanem az országot, a népet, a kultúrát is.
Az első “biológiai sorompó” 6-7 éves korra, az iskolaérettség elérésére tehető. Ekkor a hallott “új” beszédhangokat már az addig megismert hangokhoz társítják a gyerekek. Eddig mindenképpen meg kell kezdődnie az új nyelv elsajátításának ahhoz, hogy az teljesen sikeres legyen, vagyis az illető majd folyékonyan, és hibátlan kiejtéssel beszéljen.
A második kritikus időszak a pubertás kezdete körül van – ez az egyéni különbségeket figyelembe véve körülbelül 10-12 éves kort jelent. Ha eddig nem ér valakit megfelelő nyelvi inger, soha nem fogja életkorának megfelelő szinten birtokolni a nyelvet.
Az életkori megszorítások figyelembe vételén kívül fontos a téma korlátozása. A nyelvtanár ne akarjon mindent egyszerre megtanítani a gyereknek, lépcsőről lépcsőre haladva kell felépíteni a tananyagot, hogy az mind nyelvtanilag, mint szókincsbelileg, mind pedig kulturális szempontból folyamatosan és tudatosan bővíthető, gazdagítható legyen.
Felmerülhet az a kérdés is, hány nyelvet tanítsunk egyszerre. Kisgyermek korban, míg a fő feladat az idegen nyelv anyanyelvtől való elkülönítése, mindenképpen csak egyet. A gyakorlat bebizonyította, hogy középiskolában már lehetséges a két nyelv elsajátítása, és további tanulmányaink során akár egyszerre három nyelv elsajátítására is képesek vagyunk.
Persze nagyon fontos, hogy a három nyelv különböző szinten legyen a birtokunkban, ezzel is különbséget tudunk tenni nyelvek között, és eltérő energiaráfordítást igényelnek az egyes nyelvek.
Néhány gondolat az un. kétnyelvű gyermekekről. Vannak olyan gyermekek, akiknek a szülei más-más anyanyelvet használnak. Számukra természetesen adott a két nyelv, mint nyelvi környezet, és hogy ebben jól eligazodjanak, érdemes betartani egyetlen szabályt. Nagyon fontos, hogy mindkét szülő csak a saját anyanyelvét használja a kisgyermekkel való kommunikációban, hiszen általában ezt tudják tökéletesen. A gyermekek számára pedig mindig a hiteles minta a fontos, legyen az egy, vagy akár kettő. A következetes szülői nyelvhasználat során tökéletes „kapcsoló” alakul ki a kicsiben, amelyet bármilyen helyzetben képesek használni.
Nem kérdéses tehát, hogy helyes, ha a gyermek idegen nyelveket tanul. Az már a szülő felelőssége hogy motiváltan történjen, és olyan jó szakember tanítsa, aki pontosan ismeri a gyermeklélektant, az anyanyelv elsajátításának szakmai és pszichológiai kérdéseit, és legyen mód a minél gyakoribb megszólalásra, legyen környezet, amelyben ez a gyermek számára is természetes.
Fotók: www.sxc.hu
