A stockholmi Karolinska Intézet kutatói Elin Ekblom-Bak vezetésével az „inaktivitás fiziológiájának” új paradigmáját vetették fel, és azt javasolják kutatótársaiknak, hogy gondolják újra az ülő életmód definícióját. Egy közelmúltban végzett ausztrál kísérletre hivatkoznak, amelyből kiderült, hogy televízió előtt üléssel töltött óra 26 százalékkal növelte nők esetében a metabolikus szindróma arányát – függetlenül az általuk végzett mérsékelt-intenzív testmozgás mennyiségétől. Napi harminc perc testedzés körülbelül ugyanennyivel csökkenti a kockázatot, ami azt jelenti, hogy a tévémánia semmissé teheti a futópad vagy a kerékpározás jótékony hatását.
Metabolikus szindrómáról akkor beszélünk, ha három vagy több tényező, például magas vérnyomás, hasi elhízás, magas koleszterin vagy inzulin-rezisztencia van jelen.
Egy másik tanulmány, amelyet a melbourne-i diabétesz-kutatóintézet készített, arra a következtetésre jutott, hogy napi két óra mozgással ellensúlyozni lehet 22 órányi ülés káros hatásait.
További kutatásokra lesz szükség annak kiderítésére, van-e ok-okozati összefüggés az ülőéletmód és az említett betegségek között, és ha igen, hogyan működik.
Az egyik lehetséges jelentkező a lipoprotein lipáz (LPL), az az enzim, amely létfontosságú szerepet játszik a zsír felhasználható formára való lebontásában a szervezetben. Egy közelmúltban végzett kísérlet azt mutatta, hogy az LPL aktivitás jelentősen alacsonyabb volt a korlátozott izomműködéssel rendelkező patkányokban – egytizede annak a szintnek, amit azokban a patkányokban mértek, amelyek szabadon járkálhattak. A kutatók arról számoltak be, hogy az LPL-szint ilyen aktivitás alatt „nem tért el jelentősen attól a szinttől, amit a nagyobb testmozgásnak kitett patkányokban tapasztaltunk”. Ez pedig magának a helyi izomösszehúzódásnak a jelentőségét hangsúlyozza, nem pedig az összehúzódás intenzitását.
Ezek a kutatások azt bizonyítják, hogy az embereknek amellett, hogy gyakran végeznek testmozgást, kerülniük kell a hosszan tartó egy helyben ülést is. Lift helyett menjünk lépcsőn, az ülőmunkát végzők tartsanak ötperces szüneteket, és amikor csak lehet, autózás helyett sétáljunk – javasolják a kutatók.
Fotók: www.sxc.hu