Otthonok és Kertek

Karácsonyi hiedelmek

Karácsony éjszakája varázslatos időszak, aminek a népi képzeletben külön legendája van. A téli napfordulónak és az advent várakozásának beteljesedése, a múlt és a jövő találkozása, a földinek és az éginek kozmikus összefonódása sejtelmes, misztikus hangulatot áraszt.

Csak aki már türelmetlenül és forrón vágyakozott valamire, bízott egy ígéret megvalósulásában, az képes érzékelni a „csendes éj, szentséges éj” keresetlen romantikáját. Nem csoda hát, hogy a néphit szerint ez a csodák éjszakája, amikor minden megtörténhet. Az esti harangszóra megnyílik az ég és az éjféli miséig így is marad. Az állatok, mivel ők melengették leheletükkel a kis Jézust, ilyenkor egyszer egy évben beszélni is tudnak. A madarak csicseregnek, énekelnek örömükben, mivel Assisi Szent Ferenc a kis éhezőket a szenteste tiszteletére mindig megvendégelte.

Tűz és víz…

Az elemek is tanúságot tesznek Jézus születéséről. Éjfélkor fürösztötte meg Mária Gyermekét, ezért ennek emlékére a kútból, forrásból frissiben merített vizet falun gyógyító erejűnek tartották, aranyvíznek, aranyos víznek, élet vizének nevezték, és ezt fogyasztották az ünnepi étkezéshez. A tűznek még inkább ősi mágikus jelentősége volt. A legtöbb vidéken ezen az éjszakán nem volt szabad kialudnia. . a gazda fatuskót hozott a szobába, melyet felköszöntöttek, szentelt vízzel, borral meglocsoltak, mézzel megkentek, és elégetése után hamuját rászórták a gyerekekre és az állatokra, hogy elhárítsák tőlük a bajt, betegséget. A gyertya lángja, fényessége keresztény hagyományokhoz kötődik. Azt jelképezi az asztalon, az ablakban, a fenyőfán, hogy karácsony éjszakáján új fényesség támadt, „az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat és az egész világot.”

Hal

A hallal kapcsolatosan sokféle hiedelem él. Aki halat eszik, annak szerencsét hoz: ahogy a hal siklik sebesen előre a vízben, úgy fog az illető is előrehaladni pályáján az elkövetkezendő időkben. Szokásos a megtisztított karácsonyi hal egy pikkelyét a pénztárcába tenni, ha azt akarjuk, hogy a jövő évben szerencsések és gazdagok legyünk.

Az alma meg a fája

A karácsonyi hal után hagyományos édességet illik enni: a megtestesült Ige, az emberré vált Jézus jelképeként mézzel ízesített ostyát, kalácsot, mákos-, diós patkót és még régibb népszokások alapján, ősi termékenységbabonákat idézve – almát és diót. Valamikor szinte egész Európa területén Ádám és Éva napján az almával szerelmi varázslatot végeztek. Sok helyen elterjedt, hogy az eladó lány ilyenkor almába harapjon, abból a célból, hogy jövendőbelijéről egyet s mást megtudjon. „Az alma ebben az esetben nem akar más lenni, mint a paradicsomi tudás fájának szimbolikus gyümölcse, azaz a szerelmi megismerés kezdete. A tudás fája mellett azonban ott virágzik az élet fája. Belőle sarjadzik Jesse vesszeje, amelynek virága Mária, almája pedig a kisfia. Az alma tehát a karácsonyi ünnepkörben a Kisdednek, Isten hozzánk való szerelmének is jelképe.”

Szalmán pihen meg a kis Jézus

Falun a karácsonyi vacsora idejét sokszor három puskalövéssel jelezte, másutt megvárták, míg az első csillag feltűnik az égen. Ezután az ünnep azzal kezdődött, hogy a gondosan kitakarított szobát aszalt szalmával hintették be, ami a betlehemi istállót jelképezte. A háziak azt gondolták, ezen az éjszakán az angyalok, sőt maga a kis Jézus is ott fog megpihenni. A pásztorok csengettyű és kolomp rázásával, ostorpattogtatással vonultak végig a falun, hogy felhívják a figyelmet őseik Betlehembe indulására. A gazdaasszony az asztalt olyan különleges karácsonyi abrosszal terítette meg, ami csak ilyenkor került az asztalra. Általában tiszta fehér volt, de olykor piros díszt is hímeztek vagy szőttek bele. Asztali ékességül sok helyen rátették a Luca-búzát és közé szentelt gyertyát állítottak, majd imádkozni kezdtek. Többnyire paszulylevest és mákos csíkot, majd almát, diót és mézbe mártott fokhagymát ettek. Ezután a gazdaasszony a szénát, szalmát, búját egy szakajtóba öntötte, és a lószerszámmal együtt bevitte a tisztaszobába, hogy jövőre a termés bőséges legyen, az állatok meg ne betegedjenek.

A család szülöttje a kis Jézus

Más vidéken az emberek csak éjfél után ültek az asztalhoz, amikor véget ért a szigorú böjt. A székelyeknél ezt Mária vacsorájának nevezték, és a gyermekágyban fekvő Szűz Mária keresztelői áldomásának tartották: a család szülöttjeként köszöntötték a kis Jézust is. Húslevest, galuskát, töltött káposztát, kolbászt, kocsonyát, kalácsot és gyümölcsöt adtak az asztalra ilyenkor.

A karácsonyi asztal fontos kelléke volt az ún. karácsonyi morzsa. Ez helyenként valóban a feltálalt kalács, kenyér, mákos tészta morzsája volt, máshol azonban valamennyi ételből egy-egy kanálnyit kivettek, és zacskóba vagy kupacba raktak, hogy gyógyszerként használják. Sokan az éjszaka – hitük szerint – megjelenő természetfeletti lényeknek tették félre.

Karácsony után

A karácsonyt követő időszakhoz kapcsolódik a regölés hagyománya: az István napjától, december 26-tól újévig járó regösök különféle énekeket adtak elő és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés – bőségvarázsló, párokat összeboronáló, adomány gyűjtő szokás volt. A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erot tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

 

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top