A nagy intenzitású testmozgás segíthet abban, hogy hosszabb életűek legyünk, de például a maratonfutás emelheti a szívroham kockázatát.
Egy Harvard összehasonlító tanulmány szerint alacsonyabb volt a halálozás kockázata azoknál, akik intenzívebben sportoltak de rövid ideig, mint azoknál a vizsgált személyeknél, akik kevésbé intenzív mozgásformákat választottak a sportolásra.
Az 1960-as években Dr. Per Asrand feljesztette ki a “sebesség játék” elméletet (speed play), ezen elmélet alapján egy futó edzés úgy néz ki, hogy körülbelül 30 másodpercig mindent beleadva sprintelünk, majd lelassul a futás, de nem áll meg. A fő hatása a rövid kitöréses edzésprogramnak (SBT) az, hogy emeli a szervezetben a növekedési hormon szintet, több kalóriát éget el, izomfejlesztő hatása erősebb, valamint fittebb lesz tőle az ember rövidebb idő alatt, mint egy átlagos futástól. Amikor barátaimmal beszélek erről, sokan azt mondják, hogy ők akkor érzik jól magukat, ha egyszerre több, mint egy órán át futnak, vagy űznek valamilyen más sportot, illetve hogy családi eseményekről is sokszor lemaradnak az edzőtermi hosszúra nyúló edzések miatt. Ma mér kétségeim vannak afelől, hogy vajon ők valóban megtalálják-e a számításaikat az egészségmegőrzés céljából folytatott ezen aktivitások folytán.




Nincs semmi bajom a futással, de nem vagyok a maratonfutás híve. Óriási nyomás nehezedik az izületekre és a kötőszövetekre. A maratonfutás létrehoz egy olyan vihart a szervezetben, ami gyakorlatilag egy korai szívbetegség tüneteit produkálja.
A kulcs a szívbetegségek megelőzéséhez a gyakorlatok intenzitásában rejlik, nem az ismétlésszámban vagy az időtartamban.
Kedves Olvasó! Egy-egy wellnesshétvége alkalmával ne hagyja, hogy eluralkodjon testén a lustaság! Tessék gyalog vagy kocogva nekiindulni a környék feltérképezésére! Mindenkinek jó egészséget és kellemes wellnesshétvégéket kívánok!
Valódi wellness akciók hazai tájakon :