– Azt tapasztalom a vendégeimet látva, hogy a rendszerbe való visszatérésük lesz a megváltás az ünnepek miatti kizökkenés után. Ez általában január közepétől szokott megvalósulni, mert vannak, akik az év elején még a szabadságukat töltik otthon, és akadnak olyan emberek, akik külföldön pihennek, vagy aktívan kikapcsolódnak. Vissza kell térnünk tehát a rendszeres mozgásunkhoz és a kiegyensúlyozott táplálkozásunkhoz, ha előtte ez megvolt. Ha nem, akkor pedig ideje kialakítani és életmódot váltani.
– Hogyan kezdjük az életmódváltást?
– Mindenképpen lassan! Érdemes elkezdeni az étkezési napló írását, ahol levezetjük magunknak melyik nap, hány órakor, mit ettünk, és hogyan éreztük magunkat utána. Ennek a naplónak az is a feladata, mennyit mozogtunk: napi lépésszámok és az aktív sport vagy mozgás felírása. Ezáltal megismerhetjük önmagunkat, szervezetünk optimális működését, és nekikezdhetünk egy életen át tartó étrend és életmód megalkotásához.
– Milyen ételeket fogyasszunk? Mi az, ami kerülendő? Milyen ételek az időnként megengedettek?
– Ez egy nagyon személyre szabott kérdés kellene, hogy legyen, mert minden ember más és más. A legfontosabb, hogy a finomított cukrokat és liszteket teljes mértékben iktassuk ki. Naponta legfeljebb egyszer fogyasszunk húst, ha predán életmódot folytatunk, és a jelenlegi zöldség és gyümölcs fogyasztásunk megduplázását érdemes betartani. Az ételek összetétele, tápértéke mellett arra is jó, ha figyelünk, hogy mikor, melyik napszakban fogyasztjuk azokat. Például hiába hogy nagyon egészséges a köles, nem kifejezetten vacsorára való étel a magas szénhidráttartalma miatt. A karalábé is csodálatos zöldség, de nem lenne jó azt reggelizni. Nem hiszek a csaló napokban sem, így inkább a hagyományosan elkészített ételeink alternatív változatait támogatom. Kezdetben cseréljük ki az összetevőket egészségesebbre, és így magasabb tápértékkel tudjuk elfogyasztani kedvenc ételeinket lemondás és éhezés nélkül.
– Mi az az étel, élelmiszer, amely teljes mértékben tiltó listán szerepel?
– Úgy vélem, a legtöbb embernek kerülnie kellene az édességeket, az alkoholt és a nagymennyiségű állati eredetű zsírokat tartalmazó ételeket (szalonna, szalámi, stb.) illetve az olajos magvakat az életmódváltás alatt.
– Milyen mozgásformát ajánl a kezdőknek, fogyni vágyóknak?
– Kardió mozgásnak mindenképpen a tempósabb sétálást javasolnám kezdésnek, ami minimum 20-30 percig tart, és nem állunk meg közben. Így tudjuk kímélni az ízületeinket, és fel tudjuk készíteni az érrendszerünket is a megfelelő terhelésre. Erősítésnek pedig az egyszerűbb, biztonságos és minden testrészünket átmozgató funkcionális gyakorlatokat javasolnám. Kötelező elemek ebben a guggolás, kitörés, támaszok, hasizom és hátizom erősítő gyakorlatok kevés ismétlésszámmal végezve.