Vidéken nyitottabbak a gyerekek arra, hogy tanuljanak az egészségről, de országszerte tudatosabban gondolkodnak a helyes táplálkozásról, megfelelő mozgásról azok, akik részt vettek a Nestlé NUTRIKID elnevezésű táplálkozási oktatóprogramjában.
Az ötödik-hatodikos korosztálynál nőtt a rendszeres étkezés fontosságának ismerete a NUTRIKID program hatására: ezt tízből kilenc gyerek fontosnak tartotta az év végére; emellett csökkentek a tárgyi tévedéseik is. Kevesebben gondolják, hogy azért kell enni, hogy jóllakjunk, viszont többen mondták, hogy az evés az energiapótlás miatt is nagyon fontos.
Olyan szülőket is megkérdeztek, akiknek 10-12 éves gyerekeik vannak. A szülők válaszaiból kiderült, hogy ugyan többet mozognak, de több időt töltenek képernyő előtt a gyerekek, mint ahogy azt szüleik gondolják.
A szülők alulbecsülik a gyerekek tévénézési- és számítógépezési szokásait is: míg a gyerekek átlagosan naponta 3 órát töltenek képernyő előtt, addig a szülők ezt csak 2 órának érzékelik.
Szembetűnő a különbség a gyorséttermi ételek fogyasztásának megítélésében is. Míg a gyerekek 15%-a naponta eszik pl. hamburgert vagy pizzát, ezzel pusztán szüleik 1%-a van tisztában.
Étkezések gyakorisága az ötödik-hatodik osztályosok körében
Ebédel és vacsorázik a legtöbb 10-12 éves diák, de van, ahol ezek a főétkezések is elmaradnak. Naponta tízből négy gyerek reggeli nélkül megy iskolába, és tízórait is csak minden második tanuló eszik. Az ebéd a legjellemzőbb: tízből kilenc diák ebédel, viszont csak minden harmadik gyerek uzsonnázik. Vacsorát a nebulók 80%-a fogyaszt.
Tudatosabbak és árnyaltabb gondolkodásúak az egészséges életmód terén azok a tanulók, akik korábban részt vettek a NUTRIKID programban – ez derült ki a nyolcadikosok válaszaiból, amelyben az ismeretanyag hosszú távú hatását vizsgálták. A tettek mellett az egészségről való gondolkodásban is lettek eredmények: a NUTRIKID gyerekeknek 24%-a gondolja azt, hogy nincsen szüksége arra, hogy minden nap főtt ételt egyen, akik nem tanulták a programot, 35%-ban mondták ugyanezt.
Elismerés a NUTRIKID programnak
Vidéken sikeresebb a program: jobb válaszokat adtak a lexikális kérdésekre az itteni tanulók. „Ez annak köszönhető, hogy vidéken erősebb közösségformáló, közösség összetartó hatása van a NUTRIKID-nek. A gyerekek szívesen tanulnak délutánonként kiscsoportokban az egészséges táplálkozásról, és így hasznosan töltik a szabadidejüket” – mondta Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.
Bővebben: www.nutrikid.hu