Csajok Magazin

Fogyókúra könnyedén

A pszichológusok szerint önsajnálat, unalom, bánat, szeretetlenség, elhagyatottság érzésének következményeként fellépő fegyelmezetlenség és felvilágosultság hiánya.

Mi a kövérség oka?

A pszichológusok szerint önsajnálat, unalom, bánat, szeretetlenség, elhagyatottság érzésének következményeként fellépő fegyelmezetlenség és felvilágosultság hiánya. Vagyis az egyensúlyi állapot megváltozik. Ennek központja a hipotalamuszban lévő éhség-, illetve telítettségi központ. A testsúlyszabályozást „alapvetően genetikai tényezők, a csecsemő, és kisgyermekkori táplálkozási szokások hatására kialakult zsírsejtszám határozza meg” – írja Kiss Ákos pszichológus – vagyis az eleve helytelen evés. „….kísérleti eredmények szerint, a kalória megszorítás élettartamot meghosszabbító hatású lehet, a határ feltehetően az immunműködés kedvező befolyásolása révén érvényesül….Az elhízottak hajlamosak különböző izgalmi állapotaikat összetéveszteni az éhséggel” – idézünk tovább Kiss Ákostól. – ” A belső kontrollos személyek úgy látják, hogy a megerősítők (cselekedeteik) előfordulását belülről, saját kezükben tartják. A külső kontrollos személyek viszont úgy érzik, hogy a megerősítések megjelenése rajtuk kívül álló tényezőtől, s nem saját cselekedeteiktől függ.”
Mindazonáltal a kövér ember kockáztatja az egészségét, ráadásul nem is divatos manapság. Oka lehet a túlzottan bíráló szülői magatartás, a tanárok, a főnökök helytelen viszonyulása, a tudat alatti halálfélelem, a negatív gondolkodás minták, esetleg a bűntudat. Az ételt gyakran a saját jutalmazásunkra használjuk – gyerekkori mintáink alapján: a csecsemők sírását például etetéssel csillapítják, a gyerekek jutalmazására édességeket használnak. A gyógyulás első lépése: szabadulás a negatív gondolatoktól a megbocsátás és a szeretet által.

Kísérletezzünk!

Tegyünk kísérleteket az ételek helyes megválasztásával, a jó receptek elsajátításával, hiszen nem az evés az ellenségünk, hanem az éhség. Az evés igenis okozzon gyönyörűséget testnek, léleknek! Aki lemond az evés gyönyöréről, szorongani kezd, támadóvá válik – először másokkal szemben, majd önpusztítóvá lesz. Súlyos idegbetegségekben, álmatlanságban szenvedhet, akárcsak elvonókúrán lenne.

A modern tudomány álláspontja

Az evés a természet és a kultúra közötti szakrális, elemi kapcsolat, de nem lehet öncélú, sem menekülés az élet megpróbáltatásai vagy vélt bajaitól.
Tudnunk kell, hogy szervezetünk jólétéhez a savak és a lúgok tökéletes egyensúlyára van szükségünk. Savképzők a fehérjék és a szénhidrátok, lúgosak a főzelékek, a saláták, a nyers ételek és a gyümölcsök jó része. Étkezéseinkben uralkodjon a zöld szín! Ez utóbbiból jóval többet kellene magunkhoz vennünk! Ha ezt diétának fogjuk fel, ám legyen, de sose éhezzünk! Az eredmény magától fog beszélni – persze nem egyetlen hónap leforgása alatt. Aki gyorsabban akar fogyni, egye tele magát nyers zöldfélékkel. Ráadásul nemcsak ennünk kell rendszeresen, hanem jócskán innunk, mozognunk is.
Aki ragaszkodik az állati fehérjékhez, legalább mindig főzelékfélével, zöldséggel együtt fogyassza, nem pedig szénhidráttal. És fordítva: ha szénhidrátot (gabonát) vesz magához, ne fehérjével, hanem zöldségfélével tegye.

Aranyszabály

4-5 óránként kerüljön valami a gyomorba, hogy ne legyen éhségérzetünk, ne „lyukadjon ki” a gyomor. Az állati fehérjék, sajtok, túrók, egyébként nagyon sok zsírt, kalóriát tartalmaznak, fogyókúrához helyettesítsük ezeket növényi fehérjékkel. Ebben a könyvben igyekszünk megfelelni ennek a követelménynek.
Az állatoknak nincs ilyen gondjuk, kivéve a kevés mozgásnak kitett, édességekkel tömött kedvenceinket, „akik” könyörgő tekintettel bármit kicsalhatnak tőlünk, pedig csupán foglalkozás-, szeretet-, vagy mozgásigényük hiányát pótolják. Az állatok – természetes körülményeik között – pontosan tudják, mit, mikor, mennyit egyenek.
Az emésztőrendszerben: a szájban, a gyomorban és a belekben enzimek dolgoznak. A helytelen tápanyagegyensúllyal valamelyik enzimet túlterheljük – így eztán nem teljesíti a küldetését. Bármelyikből mutatkozik túltermelés, azonnal felborul a szervezet egyensúlya.
Kőkorszaki elődeink, ha sikeres volt a vadászat, napokig csak húst ettek, mert nem ismerték a tartósítást. Ha nem volt vadászsiker, hónapokig gumókat, gabonákat, káposztát, hagymákat szedtek. Nem voltak gondjaik az elhízással. Viszont a táplálék megszerzéséért igen sokat mozogtak! A Bibliában sem találkozhatunk elhízott emberekkel. Ők még egészségesen étkeztek.

A napi igény

A teljes őrlésű lisztfélék, a barna rizs, a hüvelyesek magas vitamin-, ásványi anyag-, rosttartalmuk miatt napi szükségletű táplálékok. Serkentik a beleket, megkötik a káros anyagokat, emiatt méregtelenítenek, elkerülhető velük a bélrenyheség és az elhízás. Továbbá biztosítják a jóllakást. Cukorbetegek is ehetik. Ha vízben főtt zabkásával kezdjük a napot, elnyomja az éhség érzetét.
A cukrot viszont tanácsos elkerülni! Még a barna cukrot is! Édesítésre, befőzéshez használjunk mézet! Nem igaz, hogy minden étkezést édességgel vagy sajttal kell befejeznünk. Az pusztán polgári rossz szokás a sokfogásos menü után. Az evést fejezzük be inkább gyümölccsel, bár fogyókúránál csak kevéssel – de sohasem banánnal!
Ne feledjük, a korral egyre rosszabbul emésztjük meg a húsból származó fehérjéket és zsírokat! A szójakészítményekből tökéletesen hozzájutunk a szükséges fehérjékhez. Persze, azok sem jók mindennapi fogyasztásra. Csak hát ahhoz meg kell tanulnunk ízletesen főzni!
A „gyári” körülmények között tartott vágóállatok sohasem láttak friss mezőt, szabad eget. A húsuk stresszes, ami kiderül a fazékban, mert kőkeményre összehúzódik, és minél tovább sütjük-főzzük, annál rágósabb lesz.

A helyes táplálkozás

A helyes táplálkozás révén majd minden betegség megelőzhető vagy gyógyítható, ráadásul a fogyás is elérhető.
Takarítsuk ki az elszánáshoz a kamrát vagy a hűtőt, a fagyasztót, hogy véletlenül se nyúlhassunk „rosszhoz”! Mondjunk le az összes konzervről, húsos élelmiszerről, szalonnáról, kolbászról, zsírokról, margarinról, finomított olajról, cukorról, fehér lisztekről, grízről, tésztákról, bonbonról, kekszről, csokoládéról, süteményről, sűrített tejről, kávéról, kakaóról, cukrozott gyümölcsről és befőttről, tejporról, szörpökről, füstölt élelmiszerekről, alkoholos italokról, kóláról, szaharinról, egyéb mesterséges ízesítőkről, húsleves kockákról, fehér rizsről, jégkrémekről, lejárt vagy penészes (a legnagyobb rákkeltő) élelmiszerekről, a sok sóról! Só gyanánt nátriumszegény vagy jódban gazdag tengeri sót használjunk! Itt szereplő receptjeinket nátriumszegény só mennyiségéhez írtuk, a tengeri sóból ugyanis valamivel kevesebb szükséges.
Alakítsuk ki a rendszeres étkezési időnket, amihez aztán minden körülmények között ragaszkodunk! Előbb utóbb tisztelni kénytelen majd törekvéseinket a környezetünk is, ha jó példával járunk elől.
Reggelire: együnk friss gyümölcsöt, hazai terméket, vagy salátákat, zöldségeket, cukor nélküli kompótot, sok gyógyteát (csipke-, hársfa-, citromfű-, borsmentateát). ne kávéval és cigarettával indítsuk a napot!
Ebédre: vigyünk magunkkal hajszálvékony barna kenyérből készített sajtos, zöldséges, salátás szendvicset otthonról, ha csak a tömegétkeztetés áll a rendelkezésünkre. Ha mégis kénytelenek vagyunk az üzemi konyhát igénybe venni, válasszuk ki a legkevésbé károsat, a legsoványabbat, a legtöbb zöldfőzeléket tartalmazó ételt vagy salátát.
Vacsorára: együnk vékony szelet rozskenyeret (megpirítva) vagy barna rizst, teljes őrlésű lisztből készült ételeket, s igyunk hozzá gyógyteákat, mert nyugtatják a gyomrot, elősegítik a jó alvást. Estére nem valók a nyers zöldségek és a gyümölcsök. Legfeljebb egy almát rágcsálhatunk el. A zöldségek ugyanis felfújnak, megzavarják az álmot, a gyümölcsök pedig a bélben erjednek, s nyugalmi helyzetben alkoholt termelnek. Ugyanígy van a gyümölcslevekkel is. Aki nem szereti a gyógyteákat, igyon sok szénsavmentes ásványvizet.
A testmozgás minden időszakban ajánlott. A torna, a séta, a tánc, a szex mind erősíti a közérzetünket és az önbecsülésünket.

Forrás: www.valodinok.eoldal.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top