Évről-évre egy-egy vizsgafeladatot kapnak a hallgatók, amely lehet a formákkal, a színekkel, a különböző kultúrákkal kapcsolatos téma. Ebben az évben a végzős évfolyam feladata a „Nőies geometria 3D-ben” volt, mely a nemzetközi 2010. tavasz-nyári kollekciókban is sok helyen megjelenő trend, amely erősen a szabászati bravúrokra és formai játékra épül.








A formák előre mutatóak akár futurisztikus elemeket is tartalmaznak, de mindig egy hordható verzióban. Lényeges elemei a kollekcióknak az újszerű szabászati megoldások mellett a hajtogatás, a kötözés vagy az anyagmanipuláció által létrehozott felületek beépítése az öltözetekbe.








A színpaletta alapvetően a szürke összes árnyalatából és az ezt kiemelő pink illetve türkiz zöld színekből áll össze.
Nagyon sok tehetség vonultatta fel kreatív inspirációját, amelyről beszéljenek maguk a fotók.