Már a Margitszigeten is hallhatóak a BUDAPEST DAL 2019 versenyzőinek zeneszámai. A Fővárosi Önkormányzat az idén második alkalommal meghirdetett pályázatának kettős célja láthatóan teljesült: egyrészt valóban az egész város megismerheti, nemcsak a győztes, Mága Jennifer feat. Burai: Bennünk a győztes című dalát, de több díjazott és döntős szerzeménye is egész nyáron hallható a szökőkút hazai és világslágerei között. Így a Közönségdíjas Tóth Gabi & Majka – Mi éltünk című szerzeménye, valamint az idei Budapest a Fiatal Tehetségekért díj nyertese, Oliver From Earth – A világ az enyém című dala is színesíti a repertoárt.
A Margitszigeti zenélő szökőkutat minden budapesti ismeri, de lényegében nincs olyan turista, aki legalább egy rövid sétát ne tenne az egészen különleges szigetünkön. Az 1962-ben átadott szökőkútnál kezdetben élőzene szólt, később elektronizálta Schön Gyula. A szökőkút számokban: medencéjének alapterülete 1000 négyzetméter, átmérője 36 méter, a középső vízsugár több mint 25 m magasságba tör fel. A beépített fúvókák darabszáma 154, azok megvilágítását összesen 227 színes lámpa biztosítja. Áprilisban indul a szezonja, és minden év október 31‑éig működik. Műsorában óránként hangzik fel egy-egy zenei blokk.
Margitszigeti szökőkút zenei programja 2019 | |
10.00 – 22.00 | |
11.00 | Gyermekzenei blokk |
Wolf Kati: Vuk dala | |
Halász Judit: A cinege cipellője | |
100 Folk Celsius: Miki manó | |
Jégvarázs-Legyen hó | |
Koncz Zsuzsa: Mici mackó | |
Napoleon Boulvard: Legyetek jók, ha tudtok | |
Auli’i Cravalho: Vaiana-How far I’ll Go | |
Shakira: Zootropolis-Try Everything | |
12:00 | Mozart: Kis éji zene |
Liszt: Liebestraum | |
Johann Strauss: Radetzky induló | |
ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő | |
Vivaldi: Négy Évszak – Tavasz | |
13:00 | The Rolling Stones: Let Me Down Slow |
Herman’s Hermit: No Milk Today | |
The Searchers: Saturday Night Out | |
Guns N’ Roses: Sweet Child O’ Mine | |
14:00 | Ákos: Hazatalál |
Alesso: Remedy | |
Calvin Harris-Sam Smith: Promises | |
Jonas Blue: I See Love | |
Radics Gigi: Budapest szerelem (Budapest Dal 2018 nyertes dala) | |
15:00 | Roxette: The Look |
The Dave Clark Five: I Don’t Know | |
Simon and Garfunkel: Cecilia | |
The Beatles: I Feel Fine | |
16:00 | Gyermekzenei blokk |
Wolf Kati: Vuk dala | |
Halász Judit: A cinege cipellője | |
100 Folk Celsius: Miki manó | |
Jégvarázs-Legyen hó | |
Koncz Zsuzsa: Mici mackó | |
Napoleon Boulvard: Legyetek jók, ha tudtok | |
Auli’i Cravalho: Vaiana-How far I’ll Go | |
Shakira: Zootropolis-Try Everything | |
17:00 | Mozart: Kis éji zene |
Liszt: Liebestraum | |
Johann Strauss: Radetzky induló | |
ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő | |
Vivaldi: Négy Évszak – Tavasz | |
18:00 | Budapest Dal 2019 válogatás Mága Jenifer feat. Burai: Bennünk a győztes |
Tóth Gabi & Majka: Mi éltünk | |
OliverFromEart: A világ az enyém | |
Johnny K. Palmer: Margitszigeti fák | |
New Level Empire: BP | |
Vastag Csaba: Nem győzhet más | |
19:00 | Ákos: Hazatalál |
Alesso: Remedy | |
Calvin Harris-Sam Smith: Promises | |
Jonas Blue: I See Love | |
Radics Gigi: Budapest szerelem | |
20:00 | The Rolling Stones: Let Me Down Slow |
Herman’s Hermit: No Milk Today | |
The Searchers: Saturday Night Out | |
Guns N’ Roses: Sweet Child O’ Mine | |
Roxette: The Look | |
The Dave Clark Five: I Don’t Know | |
Simon and Garfunkel: Cecilia | |
The Beatles: I Feel Fine | |
21:00 | The Rolling Stones: Let Me Down Slow |
Mozart: Kis éji zene | |
Liszt: Liebestraum | |
Radics Gigi: Budapest szerelem | |
Herman’s Hermit: No Milk Today | |
The Searchers: Saturday Night Out | |
Johann Strauss: Radetzky induló | |
Guns N’ Roses: Sweet Child O’ Mine | |
ifj. Johann Strauss: Kék Duna keringő | |
Roxette: The Look | |
The Dave Clark Five: I Don’t Know | |
Ákos: Hazatalál | |
Vivaldi: Négy Évszak – Tavasz | |
Simon and Garfunkel: Cecilia | |
The Beatles: I Feel Fine | |
Film: Budapest tánclépésben | |
Film: Nagy Magyarok |