Csajok Magazin

Bikini – ezen a nyáron is ez a sláger / kötelező darab?

Mint minden évben, idén is arra törekedtek a divattervezők, hogy újdonságokkal rukkoljanak elő, a fürdőruhák terén is.

A kifutókon ugyan tavaly furcsa dolgokat láttunk, melyek nyomán még olyan vélemények is voltak, “akkor 2016-ban biztosan nem veszünk bikinit!”. Felbukkantak zsinórokkal teli, rojtokkal díszített, bőr bikini és egyberészes (!) darabok, valamint sok volt a bikinialsó és zárt nyakú, hosszú ujjú felső párosítás a divatbemutatókon – ez utóbbiak valószínűleg az UV- sugárzás elleni védekezés trendjét követték. 
Azonban a megvásárolható darabok, amelyek 2016-ban felbukkantak – ahogy az szokott történni – az extrém ötletparádé megszelidített változatai, jóval hordhatóbbak és életszerűbbek. Remek kollekciókból válogathatunk ezen a nyáron!
Ami mindenképpen jellemző a 2016-os trendet, és meglehetősen újszerűnek tekinthető, hogy felbukkantak a magasan szabott alsórészek. A tavalyi év még meglehetősen eklektikus volt ebből a szempontból, voltak tanga szabású és franciabugyi formájú alsók egyaránt a kínálatban. Valószínűleg a plus size modellek – és a rájuk jellemző diszkrétebb vonalvezetésű fürdőruhák – rendkívül divatossá válása az idei nyárra a középpontba tette a sokat takaró alsó részeket.
A divatmagazinokban, divatblogokban rengeteg olyan változat bukkant fel, ahol a felső és az alsó is óriási, szinte egybeér – hamarosan kiderül a vízparton, sokan vannak-e, akik szívesen néznek ki úgy, mint a saját dédmamájuk.
Az viszont tény, aki teltebb, nőiesebb, annak áldás a magasan szabott, hasat leszorító, feneket formáló fazon: érdemes egy szép darabot kihalászni a nadrág formájú bikinialsók közül. A divat igencsak kedvez nekik idén.
A magasított derekú darabokat sok esetben oldalt kivágások, behasítások teszik izgalmasabbá. Így már cseppet sem retro stíluak a “nagymamabugyik” – egy nagymama sem hordana ilyet, az biztos.
Persze sokan még mindig inkább a lazább tangára, vagy az oldalt megkötős bikini megoldásra szavaznának, szerencsére ők is válogathatnak a modellekből.
A felső részek esetében nem fordultak ilyen konzervatív irányba a tervezők, üdítő változatosság tapasztalható ezen a téren. Itt érdemes a saját típusunk szerint választani, stabil kosaras vagy megkötős, szivacsos, esetleg crop top bikinit.
Idén – a tavalyi év folytatásaként – gyönyörű színekben, mintákban tobzódnak a tervezők, sok az etno, karibi jellegű, nagyon színes modell. A matrózcsíkok, az állat- és virágminták egyaránt ellepik az anyagokat.
Az élénk színű bikiniket akár ruha alá is hordhatjuk, garantáltan szupernőiessé teszi a megjelenésünket egy színes, kivillanó pánt.
Dobjuk fel a nyarunkat egy vadonatúj, trendi bikinivel, érdemes választani egyet a most kapható, gyönyörű darabok közül!

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top