Csajok Magazin

BabaTB a segítő ügyintéző

Interjú a BABATB ügyvezetőjével!

  1. Mikor született a BabaTB ötlete?

 Öt évvel ezelőtt. 2008-ban, amikor mint cégvezetőnek megszületett második gyermekem. Ismét szembesültem a feladatokkal, amiket a magyar bürokratikus jogrendszer megalkotott. GYES, GYED, anyasági támogatás, OEP, MÁK… mik is ezek az izék… Az adókkal és számvitellel foglalkozó szakemberként jól ismerem a hivatali eljárások útját vagy éppen útvesztőit. Egy tipikus „apuka-feladat”. Nem személyre szabott, pedig ma elvárjuk ezt a kiszolgálást, ha ügyfelek vagyunk. Sokan esetlenül mozognak ebben a környezetben, mint az első konfekcionált érettségi öltönyben. Aki nem érzi jól magát itt, kínlódásként, elvesztegetett időként éli meg az utánajárást. Ami a 21. században, az okostelefonok világában kissé visszarettent. „Nincs valami jobb, gyorsabb, hatékonyabb?”-  Törjük a fejünket egy óra sorban állás után. A hivatalokból kifordulva távozók ajkáról gyakran hallom sziszegve: „Ez nem igaz! Miért szórakoznak velem?! Ezt nem hiszem el…!” Közben eszembe jut, amikor otthon voltam családommal – először hármasban – és feleségem az otthonunk meghittségében először emelte gyermekünket a melléhez, szoptatásra. Apaként nekem a szülés élménye nem adódhat meg, ez természetes. De ezt, ezt a csodálatos élményt átélni, amely akkor és ott következett, semmiért nem cserélném el! A könnyeket nem lehet visszatartani… Ők ott: feleségem anyaként, s az én gyermekem – én pedig velük szemben. Tudják, mit jelent ez egy férfinek?

Nagyobbik gyermekem ma már az első osztályba készül. Mégis, ha eszembe jut ez a tökéletes perc, újra átélem azt a boldogságot. Amiről lemaradni annyi, mintha a szerelmünket azért nem élhetjük meg, mert egy másik feladattal foglalkoztunk inkább. Igen; Gyermekünk: szerelem.

Szülőként Ismerjük az érzést, amikor feleségünk, párunk gyermeket vár. Úgy látjuk, abban az időszakban sokan várnak még babát,„jóval többen”, mint egyébként azt észrevesszük. Ez persze érzéki csalódás, hiszen ismerhetjük az évek óta csökkenő születésszámot. Mégis nagyon szép példája egy  közösségi érzésnek, amely ilyenkor megfogalmazódik. Empátiával tekintettem – és tekintek azóta – is minden gyermeket vállaló szülőre. Ez az empátia érzés keltette életre a BabaTB szolgáltatását.

Anyuka a kórházban arra vár, hogy gyermekével hazatérjenek. Apuka rohangál az okmányiroda és kórház között. Lista a kezében és a teendők csak lassan fogyatkoznak. Meg kiegészülnek. „Hogyan töltsem ki, hány példányban, hova kell beadni, sorban kell állni, hol írjam alá.” A munkahely gratulál újdonsült apának, ugyanakkor feszült lehet a nélkülözéstől, mert apuka az Interneten most a baba mérlegek árait hasonlítgatja össze, aztán a teendők miatt telefonál, nem céges anyagokat küldözget, fénymásol egész nap.  Közben pedig azon pillanatokat mulasztja el, melyeket – ahogyan saját példám illusztrálja – legszívesebben a családjával élne át.  Mert azok csak egyszer vannak és nem térnek vissza. Mint az a bizonyos elszalasztott szerelem.

Azt gondolhatjuk, majd megoldjuk a problémát, mint általában. A valóság az, hogy egy időben kell szerető férjnek, gondoskodó apának és kötelességeit ellátó dolgozó embernek is lenni.

Két feladat között, az autóban ülve, gázpedálba taposva jut eszünkbe: „Milyen jó lenne, ha valaki ezt elintézné helyettem.”  

Kedves Apuka! Van ilyen cég. Törődj álmaid megvalósításával: éld át a család vissza nem térő, legboldogabb perceit!

Mint említettem, a vállalkozásoknál is jelenthet egy fontos munkaerő átmeneti kiesése gondokat. Erre az esetre a cégek is megválthatják egy BabaTB-nek adott megbízással az apák hivatalban töltött munkaidejét.

  1. Mi a BabaTB célja?

Elsődlegesen azon pillanatokat szeretnék meghittebbé tenni, melyeket sosem hozhatunk vissza. Először nem tudjuk, miről is maradunk le. Utólag pedig már csak sajnálni tudjuk. Megfogadjuk, hogy legközelebb már jobban csináljuk. Egy kezet nyújtunk az okmányok és hivatalok útvesztőjében. 

Egy olyan babaügyi központot szeretnénk nyújtani szolgáltatások terén, ahol minden témakörben megoldást talál a várandós kismama, kisgyermekét nevelő szülő. 

  1.  Kiknek segít a BabaTB?

Minden magyar és külföldi szülőnek egyaránt. Aki babát tervez, babát vár, és szülés utáni években gyermeke után ellátást igényelhet.

Minden vállalkozásnak, szervezetnek ahol a speciális feladatot munkavállalója és tagjai részére kiszervezéssel megoldhatja.

 

  1. Miben segít a BabaTB?

A gyermekvállalás elhatározásától, baba fogantatásától a gyermek 3 éves koráig követjük a kismamák, anyukák és gyermekük hivatali ellátási teendőit. Megfelelő információkkal és segítséggel látjuk el ahhoz, hogy tudja, mire tarthat igényt, azt mikor szükséges kezdeményezni, melyik ügyben hol talál illetékességet. Felkészítjük a várható ellátások mértékére, időtartamára. (Mire számíthat GYES, GYED tekintetében, kiszámítjuk, mennyit, meddig és mikor fog kapni.)

Felhívjuk figyelmét jogvesztő határidőkre és egyes, az igénylő személyét érintő egyedi lehetőségekre.

Gyakran merül fel, hogyan jelentse be a kismama a munkahelyén várandóságát, vagy éppen visszatérését a munkába, ebben munkajogi segítségre számíthat a BabaTB-nél.

A baba születésénél megvizsgáljuk a rendelkezésre álló okmányokat, azok alkalmasságát. A szükséges okmányokat megszerezzük, illetve azok pótlásáról gondoskodunk. (születési anyakönyvi kivonat, TAJ kártya, adókártya, lakcímkártya, stb.) Sok esetben a szülők arra számítanak, hogy a kórház elintézi, de ez jelenleg kórházanként eltérő.

Általános igény, hogy tájékoztassunk, vállalhat e a GYES, GYED alatt bárminemű munkát. Ha igen, milyen feltételekkel, és ebben járjunk el.

Különleges és problémás esetek merülhetnek fel, amelynél egészségbiztosítás vagy szükség szerint jogi tanácsokkal látjuk el, szakreferensek segítségével.

Megfelelő orvos és kórház kiválasztásánál, sejtbankok jelentőségével, lehetőségeivel (kedvezmények biztosítása által) is ajánlással, információkkal segítünk. 

Ultrahangos vizsgálatok a megfelelő időpontokban,

Kiemelt és fontos feladatnak tekintjük a védőnők felkeresésével, a velük való kapcsolattartással összefüggő tájékoztatást, hiszen a megszületett gyermek számára ők tudják a legtöbb hasznos információt átadni.

  1. Mekkora összegtől elérhető a szolgáltatásotok?

Már 7.990,- Ft- tól igénybe vehetők szolgáltatásaink. Egyedi csomagokkal,  kedvezményekkel, akciókkal elérhetőek vagyunk.

Igény esetén egyedi tanácsadást nyújtunk, ennek óradíjban megállapított ajánlatot adunk.

  1. Hányan vették idáig igénybe a BabaTB segítségét?

Számos családnak segítettünk abban, ahogyan szlogenünk is mondja: „A mosoly köztünk maradjon”.

Külön megtiszteltetés, amikor egy szülő újra felkeres bennünket.

Most azért dolgozunk, hogy országos szintre emelve még több szülő és család legszebb pillanatait emlékezetessé tehessük.  

  1. Milyenek a visszajelzések?

Pozitív visszajelzéseket kapunk folyamatosan. Figyelünk számos kérésekre és egyedi igényekre is. Mindennemű kritikát befogadóan, építő szándékkal fogadunk. 

  1. Miért pont a BabaTB?

Ki más?

A gyerekek szeretete, a családok egészséges szemlélete nekünk elsődleges hivatás az ügyintézések átvállalásával. Szolgáltatásainkat díj ellenében végezzük, mégis abban az emelkedett hitben, hogy a legjobbat tesszük a különleges pillanatok átélése érdekében. Ha a szülő bennünket választ, jó döntést hoz.

Egyszerű megbízással kezébe adjuk azon okmányokat, információkat, amely elfoglaltság számukra ilyenkor a legértékesebb időt jelenti. A meghitt pillanatok biztonságát nyújtjuk. Felváltaná?

  1. Hol talál meg minket?

Weboldalunkon: www.babatb.hu Itt közvetlen e-mail kapcsolatot adunk.

Facebook oldalon: BabaTB néven.

A legnagyobb baba-mama országos kiállításokon, rendezvényeken, a

Telefonon: +36-30-3351330 mobil, illetve a +36-1-4594073 vezetékes számokon.

 

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top