

Ashely a New Jersy-i állambeli Monmouth Country született, 1985. július 2-án. A nemrég a 26. születésnapját ünneplő színésznő filmes karrierje a 90-es évek végén kezdődött. Több olyan hazánkban is nagysikerrel futó sorozatban is feltűnt, mint a Beverly Hills 90210 vagy a Hetedik Mennyország. 2001-ben a Donnie Darkóban is szerepet kapott, azóta Ashley karrierje szinte töretlenül halad előre. A filmes karrieren túl Ashley mögött komoly zenei múlt is áll, két önálló albuma is megjelent már meg az évek során. 2006-ban Ő volt az első nő, akinek a Billboard 100-as listáján két dallal is sikerült debütálnia. Saját bevallása szerint a zenei karrierjére legjobban Madonna, Gwen Stefani, illetve Christina Aguilera hatottak, imádja, hogy szinte minden egyes új albumokkor meg tudna újulni.
A 26 éves színésznő ismét Sharpay Evans bőré bújva próbálja elnyeri a rajongók figyelmét. Sharpay karakterén túl Ashley volt a film executive producere is. Az új történetben Ashley a High School Musicalből már jól ismert szőkeséget játssza, Sharpay Evanst, akire az East Highschool elvégzése után egy jótékonysági gálán Boi kutyájával közösen előadott produkciója után felfigyel egy tehetségkutató. Ekkor indul el Sharpay kalandos útja New Yorkba, ahol rá kell jönnie, hogy az élet nem olyan rózsaszín, ahogy azt Ő gondolta. Az izgalmas kalandok közepette Sharpay találkozik a jóképű Paytonnal, akit az ismert macsó Austin Butler játszik. Ha érdekel Sharpay csillogó kalandja, akkor megnézheted szeptember 10-én, a Disney Csatornán.
A film előzetesét megtekinthető az alábbi linken: TRAILER
Tudtad, hogy…
Ashleynek normális gyerekkora volt.
Teljesen normális iskolába járt és a szülei sosem erőltették, hogy színésznő legyen.
Ashley kedvenc zenészei
Adele, Katy Perry, Lady Gagat és Pinke, Őket hallgatja a legtöbbet.
Nagyon fontos az alvás!
Ashley szerint a sok alvás az egyik legfontosabb, hogy szép maradjon a bőre.
A kedvenc mozisztárjai
Ashley kedvence Will Farel, de Kate Hudsonnak és Cameron Diaznak is nagy rajongója.
Ruhaboltban dolgozott
Fiatalabb korában Ashley több ruhaboltban is dolgozott mint eladó