Csajok Magazin

Aludjon jól a baba!

Az egészséges újszülött születés utáni hetekben a nap nagyobbik részét átalussza. Egyes babák csak 12 órát alszanak, mások akár 20-at is alvással töltenek.

Vegyük észre, ha álmos

Ha az újszülött a szemét dörzsöli, rángatózó mozdulatokat tesz, és ásít, az álmosság jele lehet. A fáradt babának nehezére eshet az elalvás, figyeljük hát ezeket a jeleket. Az idősebb csecsemők nyűgösek, bágyadtak vagy akár hiperaktívak is lehetnek, ha álmosak.

Ne ébresszük fel

Ha elalszik például az autó ülésében, ne ébresszük fel, úgy vigyük be, hadd fejezze be az alvást. Ahhoz, hogy a kiságyba áttegyük, nem kell megzavarni.

A csecsemő sokat alszik

A csecsemők napi 16 órát alszanak, csak etetéshez és tisztába tevéshez ébrednek fel. Idősebb korban már kevesebb alvás is elég nekik napközben, inkább éjszaka alszanak. Hat hónapos korára a csecsemőnek át kell tudnia aludni az éjszakát, és napi 2-3-szor kicsit alszik még. Az egyéves gyerek napi 1-2-szer alszik, és éjjel körülbelül 11 óra hosszat.

Legyen rendszer az alvás terén is
Alakítsunk ki megfelelő alvási rutint, és lehetőleg tartsuk is be
– minden nap ugyanabban az időben aludjon
– kerüljük a késő délutáni alvást
– altassunk ne csak éjszaka, de nappal is a kiságyban, így az ágyat az alvással köti össze

Ne szaladjunk be hozzá
Ha a baba tüsszög, csuklik, nyöszörög, sóhajtozik vagy akár visít, az mind az elalvás természetes hangjaihoz tartozik. Ne szükséges riadtan beszaladni a szobájába. Még a sírás is jelentheti azt, hogy elaludni készül. Várjunk azzal, hogy megnézzük, nem fekszik-e valóban kényelmetlenül vagy netán éhes.

Ébren legyen még, amikor lefektetjük
Néhány hét elteltével a csecsemőnek nem kell aludnia, amikor letesszük, elég, ha csak álmos. Ez a rutin megtanítja a csecsemőt arra, hogy egyedül elaludjék, és az alvás ne attól függjön, hogy kézben tartjuk, ringatjuk vagy etetjük. Ezzel a módszerrel azt is elősegíthetjük, hogy magától el tudjon aludni, ha éjjel fölébred.

Ügyeljünk a biztonságra

Ha a csecsemő nem biztonságos helyen alszik el, tegyük át a kiságyba. Ne aludjon se a kanapén, se a felnőttek ágyában, se a földön. Mindig hanyatt fektessük le, hogy elkerüljük a hirtelen csecsemőhalál-szindrómát. Ne legyen az ágyban takaró, párna, plüssállat vagy egyéb puha tárgy. Ne tegyük le a babát aludni más csecsemőkkel vagy háziállatokkal együtt sem.

Forrás: informed.hu

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top