– Négy kiló borízű almát reszeljünk le teljes egészében, a csutkáját is.
– A kapott masszához adjunk hozzá fél kiló cukrot, öt deka sörélesztőt, 20 deka szikkadt barna kenyeret, valamint öt liter vizet.
– Miután összekevertünk mindent, fedő nélkül helyezzük el egy olyan helyen, melyet nem ér a nap, de nem hűvösebb húsz foknál.
– Minden nap át kell keverni tíz napon át.
– Tíz nap elmúltával át kell szűrni-préselni vásznon.
– Ezután 30 deka mézet adunk hozzá, edényekbe töltjük és lekötjük. Nem kell lezárni az edényt, sőt tilos, pusztán a szennyeződés miatt kell lekötni.
– Olyan helyen kell tárolni, ahol 20 foknál nincs hidegebb, de ne meleg helyen. Addig kell így hagyni, amíg erjed. Az erjedés befejeződését abból vesszük észre, hogy letisztul a színe.
– Utolsó lépésként, mikor letisztult teljesen, leszűrjük, üvegekbe töltjük és nagyon gondosan lezárjuk.
Az almaecet elkészítése nem túl megerőltető, csupán sok ideig tart az erjedési folyamat.
Almaecet diéta
Almaecet diétának két változata ismert. Létezik egy általános diéta, valamint egy villám diéta. Mindkét módszer hatékony, hiszen erről az almaecet gondoskodik. A választás csak azon múlik, ki mennyi idő alatt kíván lefogyni, valamint mekkora akaraterővel rendelkezik, ugyanis a villámdiéta nagyon megerőltető. Alább mindkét kúrát leírjuk, mindenki válassza ki a saját magának megfelelő módszert.
Általános almaecet diéta
Az almaecet diétának nincs időkorlátozása. Bármeddig tartható. Havonta fél kilogramm súlycsökkenés érhető el vele. Természetesen ez változhat az élelmiszerek minőségétől és mennyiségétől, valamint megnövelhető a súlycsökkenés, amennyiben rendszeres testmozgást is végzünk a kúra ideje alatt.
A javasolt kalóriamennyiség 1200-1500 kcal, ám ez csökkenthető vagy növelhető, attól függően, mennyire bírjuk jól a kúrát.
A diétának nincs mintaétrendje és csak egy-két sarkalatos pontja van. Ezek a következők:
– Étkezések előtt, szénsavmentes ásványvízbe elkeverve, két mokkáskanál almaecetet fogyasszunk el.
– A napi háromszori étkezést váltsuk ki jóval kisebb adagokra és vezessük be a napi ötszöri étkezést.
– A cukrot lehetőleg mellőzzük, továbbá a tésztaféléket a legminimálisabbra csökkentsük, valamint a fehér kenyeret váltsuk fel teljes kiőrlésű kenyérre.
– A nassolást hagyjuk el teljesen (napi ötszöri étkezés bevezetésével ez nem lesz nehéz).
– Napi minimum három liter folyadékot vegyünk magunkhoz, nyári napokon ennél többet. A folyadék legyen szénsav és cukormentes. Legelőnyösebb a szénsavmentes ásványvíz, valamint a zöld tea.
Az almaecet diéta egészségügyi szempontból kitűnő, hiszen az almaecet önmagában pozitív változásokat eredményez szervezetünkben. A fenti néhány pont betartásával nem terheljük meg szervezetünket. Lassan, de biztosan fognak a felesleges kilók eltűnni.
Almaecet villámdiéta
Ez a diéta nagyon drasztikus, ezért maximum öt napig tartható, különben hiánybetegségek léphetnek fel, valamint a szervezet legyengülhet. Amennyiben szigorúan betartjuk a kúrát, öt nap alatt két kilótól képesek leszünk megszabadulni.
Forrás: www.fogyokura.org