Hogyan is lehetne meghatározni, mi is az, ami szép. Szép egy csokor rózsa, egy mosolygó kislány, egy autó, egy kert, egy mezítelen test, a naplemente, a csillagok, egy pillangó, egy ruha és ezer más. Mindenre mondhatjuk, hogy szép. De ez a fajta szépség, amiről szót ejtünk, vajon ugyan az a szépség-e, mint mikor egy esküvőt nézünk. Mert egy zongora estre, egy keresztelőre éppen ugyan azt a jelzőt használjuk, mint egy szoknyára. Valahogy azért mégsem ugyan az. Ez a fogalom nagyon összetett jelentésében és a kontextustól függően is. Relatív fogalom, amit nem lehet kategorizálni. Mert ahogy valaki szereti a palacsintát és valaki nem, éppen ugyan úgy lehet egy azon dologról két embernek eltérő véleménye. Ha a történelmi korokon végig nézünk, igen eltérő volt a szépség fogalma. Minden a pici telt karcsú, Willendorfi vénusz női szobrocskával kezdődött. Talán nehezünkre esik elfogadni, talán nagyon örülünk neki, de igen, ő volt az áhított nő.
A reneszánsz korabeli festményeken hatalmas baldahinos ágyakon fekvő, kerek idomú nőket láthatunk. Földig érő, fűzős ruhákban, vagy nem ritkán mezítelenül, elnyújtózva. A 17. századi női ideál is inkább a kerek formákat részesítette előnyben. Nadrágról természetesen ekkor még szó sem esett. Majd évszázadokkal később eljött a női egyenjogúság kora, amikor is a nők a jogaik felsorakoztatásában ott szerepelt a nadrág viseletének joga is. Majd eljött a farmer korszak, mikor férfi és nő egyaránt farmer nadrágot viselt. Később ennek ezer variációja tört be a divat világába. A cső nadrág, majd a trapéz és most ismét a cső nadrágé a főszerep.
A kerekded formát fölváltotta a 90, 60, 90-es méter, majd jött egy drasztikus soványsági korszak. Miután olyan sok lány halt meg a túlzott fogyókúrázásba és önsanyargatásba, mára már törvények szabják meg a soványság méretét és annak a reklámplakáton való megjelenését. Mert valljuk be őszintén. Senki sem akar úgy kinézni, mint a kifutókon szaladgáló fogpiszkálók. De az újságok címlapján szereplő, már-már valószerűtlenül tökéletes Barbie lányok megzavarják józan ítélő képességünket. De ki tudja? Néhány évtizeden belül talán majd ezekre a képekre is úgy fogunk tekinteni, mint a régi korok nőbálványaira, amely talán akkor már egyáltalán nem lesz követendő példa.
De mit is jelent a nőideál? Konkrét személy, vagy egy általánosan elfogadott formát, kinézetet? Nőideál a karcsú derék, a hosszú egyenes láb, a hosszú nyak, tökéletes arc. Így nőideál Gina Lolobrigida, Sophia Loren és Marilyn Monroe is. Azonban különbséget kell tudni tenni a nőideál és a számunkra szépséget megtestesítő forma között. A nőideál egy fizikai jelenség. Ám a szépség ennél sokkal több. A szépség belülről fakad…
Egy elbűvölő mosoly, egy kedves hang, egy édes nevetés is tehet valakit gyönyörűvé. A szépség egy olyan meghatározhatatlan, megfoghatatlan, leírhatatlan fogalom, amelyet meglátni, nagy kincs. Tovább látni azon a határon, melyre szemünk képes, amit a tükörben látunk viszont, túl a kézzel fogható síkon, meglátni azt, ami érzékszerveinkkel fel nem fogható. Ha ez sikerül, talán ott kezdődik az a szépség, amely több a szép ruha fogalmánál. Mindnyájunknak megvan hozzá a képessége, hogy meglássa. A divat szakemberek feladata, hogy a stílusokat formálják, újtsák. Umberto Eco nemrégiben megjelent könyvében nyomon követhetjük egyes korok szépség kultuszát, azok ábrázolásait. Mert a korabeli festmények olykor nem a valóság pontos mását hívatottak ábrázolni.
De nézzük csak meg a mai “festményeket”. A mai technikával gyakorlatilag már bárkiből varázsolhatunk szépség királynőt. Talán éppen ennek megállítására kezdett el egyre több szépségipari cég kampányolni, a valódi szépségért. Ezek a kampányok valóban sikeresek, hiszen egyre több fórumon láthatjuk, hogyan is készülnek a plakátok, és egyre több helyen látunk valódi alakokat, valódi nőket.
A szépség, mint olyan, talán az egyike azon kevés fogalmaknak, amit érzünk, látunk, de nem tudjuk pontosan meghatározni. Talán éppen ez a szépsége…
