Csajok Magazin

A nagy divatmàrkàk

A nagy divatmárkák, mint Gucci, vagy, Chanel nagyobb mùltat hordoznak magukban, mint hinnénk. Bemutatok néhànyat azon màrkàk közül, melyek az elmùlt évszàzad divatjàt hívatottak szolgàlni.

Coco Chanel 1883. augusztus 19-én született. Egy elíràsi hiba kapcsàn lett Chansel-ből Chanel. Állami gondozàsbòl két nagynénje vette ki és vették magukhoz. Fiatal koràban bàrtàncosnőként dolgozott, ahol Coco néven ismerték. Majd Beau Capellel való talàlkozàsa, szerelemmé nőtte ki magàt. Ám botrànyos szerelmi ügyei miatt, egy férfit sem tűrt meg. Soha nem ment férjhez. Beau Capell segítsévével indult el pàlyàja. Kezdetben kalapboltot vezetett, de ùjdosàgként hatott környezetére a férfias stílus előtérbe helyezése. Így nem sokkal ezutàn, Deanvillben megnyílt az első Chanel bolt. Míg az első vilàghàborù ideje nem rendítette meg az üzletet, addig a màsodik vilàghàborùban be kellett zàrni, és csak az ötvenes évektől indult ismét hódító ùtjàra. Neki köszönhetjük, a màra màr vilàghíressé vàlt, « kis fekete ruhà -t, illetve a rövid szoknyàt, a mà nők szàmàra is tweed anyagból készült ruhabarabokat. Hírdette az emancipàciót, többek között a férfiasan rövid frizuràval. A legenda szerint, mikor parfümjét készítették, ő az ötös szàmù üvegcsét vàlasztotta, így 1921-ben bemutattàk, a màig klasszikus illatnak szàmító, Chanel N°5-ot. 1971. janàrjàban hunyt el.

Christian Dior 1905-ben született Granville-ban. A  szülői szàndékot követve, politikai tanulmànyokba kezd, àm nem szerez diplomàt.Galériàt nyit, ahol Dali és Picasso képeket mutattak be. Sapkavàzlatokkal indult a tervezés, melyek jó időben, jó kezekbe kerültek, személyesen Nina Ricci-hez. Majd egy svàjci céghez szerződött, màr divattervezőként. Első kollekciójàval egy időben került piacra a Miss Dior, első parfümkollekciója is. 1957-re a cég vilàgszerte ismertté vàlt, és 15 orszàgban nyitottak üzletet. Cégében olyan nagy nevek vettek részt, mint Yves Saint Laurent és Gianfranco Ferre. Mindmàig jellemzőek a szűk szabàsù felső részek, illetve a lebegő szoknyàk, csillogó anyagok. 1996 és 2006 között, a 16 üzletből, 160 lett vilàgszerte.

Gucci màrka sokak szàmàra nem nyilvànvaló, hogy mit, vagy kit takar valójàban. Guccio Gucci 1881-ben làtta meg a napvilàgot, Firenzében. Nyeregkészítésből vàltott cipő gyàrtàsra, 1947-ben. A csalàdi vitàk következménye képpen, az üzlet hanyatlàsnak indult. Így ma a többségi tulajdon a Pinault-Printemps-Redoute kezében van. 2001-ben Stella McCartney is csatlakozott a Gucci birodalomhoz. Székhelye, pénzügyi problémàk következtében Hollandiàba került.

Louis Vuitton 1821-ben született. Tanoncként kezdett el dolgozni egy tàskàs cégnél. Alig harminc évesen luxuskivitelű bőrtàskàkkal foglalkozó céget alapított, majd 1860-ban létrehozta elsó, sajàt műhelyét. A vàszonborítàsù, lapos utazótàskàkat, kezdetben, hosszabb hajóutakra tervezték. Egyes legendàk szerint a Titanicon is « utazott » néhàny. Fia, George Vuitton teremtette meg a ma vilàgszerte ismert cég első arculatàt, a híres monogrammal, melynek viselése, ma egyet jelent a luxussal. Pàrizsban, 1914-ben, a Champs Elyées- nyitotta meg az első, utazàsi kellékekkel foglalkozó boltjàt.  1996 óta Marc Jacobs is a cég egyik vezető tervezője.

Gianni Versace a sziciliai Reggio di Calabriàban született 1946. december 2-àn. Màr kiskoràtól tanulta a divatszakma fortéjait, hiszen varrónő édesanyjànak gyakran besegített a munkàba. Építészeti tanulmànyokba is belefogott, àm végül Milànóba költözött, a divatszakma  fővàrosàba. A hetvenes évek tàjàn, Milànóban került sor az első női és férfi kollekció bemutatàsàra. A siker megàllíthatatlan volt. 1997 nyaràn tragikus körülmények között hunyt el. Miami beach-i villàjàba hazatérve, a reggeli óràkban egy àmokfutó agyonlőtte, aki nemsokkal azutàn öngyilos lett. Halàla mély megdöbbenést keltett, nem csak a szakmàban, hanem a vilàgban egyarànt.


Csak néhàny rövid életpàlya, azok közül , akik létrehoztak valami ùjat, felforgatva ezzel a vilàgot. E nevek màra màr talàn csak védjegyek, àm egykor kemény munkàt és kitartàst követelő, a szakma irànt elhivatott embereket jelentett.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top