Csajok Magazin

A magyarok a munkától, a britek a mozgáshiánytól fáradnak el legjobban

Szeretnénk egészségesebben élni, de nem marad rá időnk – Életmóddal kapcsolatos felmérést készített a Centrum multivitamint forgalmazó Pfizer

Kimeríti a magyarokat a munka, így nem marad idejük egészségesen élni. Hiába szeretnének többet mozogni vagy szeretteikkel tölteni az idejüket, a napi kenyérkeresettel járó elfoglaltságok annyira elveszik az erejüket, hogy ez a magánéletükre is kedvezőtlen hatással van. Erre a nem túl szívderítő összképre világított rá egy kutatás*, amelyet a Centrum mulitvitamint forgalmazó Pfizer gyógyszergyár készített több országban. Az életmóddal összefüggő felmérésben többek közt azt kérdezték meg, hogy mivel töltenének az emberek egy naponta „ajándékba kapott huszonötödik órát”.

A válaszokból kiderült, hogy honfitársaink elsősorban a munkától fáradnak el. A férfiak számára főleg az alkalmazottként vagy vállalkozóként a munkahelyükön végzett tevékenység kimerítő (67 százalék), míg a nők számára a házimunka jár ilyen hatással (54 százalék).

A mediterrán országok igazolták, hogy kissé máshová esnek a súlypontok az életükben. Amíg például a magyarok úgy érzik, hogy „lemerülő akkumulátoruk” rossz hatással van a magánéletükre, addig a spanyolok inkább arra panaszkodnak, hogy nehezen találják meg a munka és a magánélet közötti egyensúlyt. A görögök és az olaszok azt emelték ki, hogyha többet tudnának vásárolni, az nagymértékben hozzájárulna a lelki és fizikai egészségükhöz.

Az év végén készített felmérés szerint a magyarok többsége (76 százalék) többet szeretne foglalkozni egészségével. Ahhoz, hogy jobban érezzék magukat, a legtöbb válaszadó szerint egészséges táplálkozásra (54 százalék) és több testmozgásra (53 százalék) lenne szükség, 40 százalékuk pedig multivitamint is szedne.

Hiába vagyunk azonban tisztában ezekkel az életvezetési alapigazságokkal, mégsem élünk ennek megfelelően, mert „túl fáradtak” vagyunk. Honfitársaink 67 százaléka érzi úgy, hogy kevés energiája marad, s így nem jut elég ideje olyan tevékenységekre, amelyeket szeret. A magyarok 71 százaléka szerint pedig a fáradtság érzése negatív hatással van a magánéletére.

Érdekes tény, hogy amíg a magyarok úgy gondolják, hogy energiáikat leginkább munkájuk szívja le, addig az angolok és az írek úgy érzik, hogy a megfelelő mennyiségű testmozgás hiánya miatt fáradnak el jobban.

A magyarok a munkától, a britek a   mozgáshiánytól fáradnak el legjobbanA felmérésben arra is keresték a választ, mit tennének az emberek akkor, ha minden nap lenne egy órájuk, amikor csak magukkal foglalkozhatnának. A legtöbb országban, így Magyarországon is, a válaszadók nagy része több időt töltene családjával és barátaival, illetve új hobbit keresne magának és partnerétől is ezt várná. A magyarok zöme ezen kívül több időt szánna sportolásra és végre kialudná magát.

Bár a megkérdezettek közül jó néhányan jelölték be, hogy egészségesebben szeretnének táplálkozni, sokszor nehézséget jelent az ajánlott mennyiségű vitamint és ásványi anyagot kizárólag ételekből a szervezetünkbe juttatni. A Centrum multivitamin megfelelő arányban tartalmazza a szervezetünk számára legfontosabb mikro tápanyagokat, így nagyban hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez, és kiegyensúlyozottabbá teheti táplálkozásunkat.

A Centrum A-tól Z-ig valamint a Centrum Silver multivitaminok tizenkét éves kortól egészen idős korig biztosítják a szervezet számára szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. A felmérés eredményeiről, illetve a Centrum multivitaminról további információt a centrum-multivitamin.hu weboldalon találhat.

*A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az online kutatást 14 országban, összesen 7260 válaszadó részvételével végezte el.

További cikkek hasonló témában

Hozzászólások

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top