A kisgyermekkor után alig telik el néhány év, máris újabb fordulóponthoz érkezik az ember élete: az elsöprő testi és lelki változásokkal járó serdülőkorhoz, amely nemcsak a gyermeket, hanem a szülőket is újra nagy próbatétel elé állítja.
A gyermekeknek és szüleiknek is szokatlan az élethelyzet, amikor az aranyos kisgyerekből egyszer csak esetlen, hosszú karú és -lábú, furcsa hangú, illetve nőies domborulatokkal rendelkező, pattanásos „lény” lesz: egy felnőtt bőrbe bújt gyermek. A testi „tüneteknél” is nehezebb a hormonális és lelki változások okozta konfliktusok kezelése, amelyek egy időre folyamatos szélmalomharcba sodorják az érintetteket.
A serdülőkor időszaka a pszichológiai szakirodalom szerint a 13. és a 21. életév közé esik, ám a ma jellemző korai testi érés miatt már 11-12 évesen megmutatkozhatnak a kor jellegzetességei, ugyanakkor a hosszas iskolai tanulmányok miatt akár 25-26 éves korig is kitolódhat.
A tinédzsereket a függetlenségvágy és az identitáskeresés mozgatja. Az önkifejezés módja nem változott jelentősen: a zene, a tánc, a divat, múló hóbortok, kapcsolatok. A stílus változott, más stílus keresésével (a szülőkétől eltérő) fejezik ki önmagukat és függetlenségüket. Testük változása félelemmel, aggodalommal tölti el Őket: vajon hogy fog majd kinézni, milyen lesz a hangja, a külseje, az alakja, a magassága? A szembetűnő testi változásokkal egyidőben, óriási intellektuális fejlődés is végbemegy bennük. Megváltozik gondolkodásmódjuk, kisgyermekként csak konkrét cselekvésekre és eseményekre koncentráltak, kamaszként már elvont fogalmakon kezdenek töprengeni (igazság, becsületesség, hűség). El tudják képzelni, milyen lenne, ha az események másképp alakultak volna.
Logikusan gondolkodóvá válnak, értik és látják az ok-okozati összefüggéseket, mondanivalóikat alátámasztják érvekkel. Ha mi, szülők ezt észrevesszük és megértjük, érdekes, komoly, izgalmas beszélgetésekben lehet részünk. Viszont ha nem, viszonyunk ellenségessé, közömbössé válhat és gyermekünk más közegben bontakoztatja ki Önmagát. Társaságbeli kapcsolatteremtés során fontos egymás nézőpontjának megismerése, problémák felvetése, megvitatása, hiszen hozzánk, felnőttekhez hasonlóan Ők is azokkal barátkoznak inkább, akik hasonló nézőponton állnak, egyetértenek velük.
A szülők részéről – mint mindig – nagyon fontos a következetesség. Ha a fiatal ezt érzi és elfogadja, akkor a szülő egy „érzelmi határt” is éreztet vele, ha pedig van határ, az egyet jelent azzal is, hogy ott áll valaki a kamasz mögött, tehát lelke mélyén tudja, hogy nincs egyedül, figyelnek rá. Ha nincs határ, illetve a szülő gyenge, és nem tudja betartani, illetve betartatni a kölcsönösen lefektetett szabályokat, akkor kapcsolat sincs, és a problémamegoldás lehetősége is elvész.
Ha egyedül nem megy…
A kamaszkor akadályversenyét nem mindenki tudja teljesíteni segítség nélkül és egyáltalán nem szégyen pszichológus segítségét kérni a problémák megoldásához.
