Mozgásban
Alpesi Rafting
2017-03-04

A vadvízi evezés sokunknak nagy fejtörést okozhat. Bátorság kell ahhoz is, hogy az ember eldöntse magában: „én ezt kipróbálom”.

De ha megvan a döntés és egy jó biztosítócsapattal vág neki az ember, akkor egy életre szóló, felejthetetlen kalandot kap az élettől. 
Így történt ez velem is…
Az érkezés.

 Első este
AZ Alpok gyönyörű hegyein keresztül vezetett az utunk  Palfauba, ahol a Salza folyó türkizkék, helyenként  zöld vize várt ránk. Szeptembert írtunk, és kis csapatunk izgatottan várta az előttünk álló hétvégét. Van valami abban, amikor pár jó barát elindul felfedezni az ismeretlent…Biztos éreztetek már ti is ilyet….xxxxx Várakozóan tekintesz előre, mert lesz valami az életedbe, ami biztosan összeköt majd titeket, „Vele voltam először vadvízen evezni…”xxxxxx
Az esti órákban megérkeztünk a szállásra. Egy apró falucska, Lassing szépséges házában volt szobafoglalásunk.  A földszinti nagy apartmanba volt a találkozási pont, ahová mindenki lejött, és egy pohár bor mellett beszélgettünk azokkal, akik már voltak raftingolni.
Senki sem beszélt arról mi vár ránk, inkább ismerkedtünk, hülyültünk, beszélgettünk… És aztán betoppantak ŐK. Az Alpes-fiúk.
Micsoda energiát sugároztak és jókedvet! Mindannyian erős egyéniségek, összeszokott, magabiztos csapat, olyan mintha már régóta ismertük volna őket! Laca, Tomi, Kócos, Sparrow… ők fognak minket kísérni holnap… Egész este azzal viccelődtek, tapogatózó félénk kérdéseinkre válaszul, hogy megyünk valami Halál-Canyonba, és lesz az a Vérzúgó… majd elnevették magukat, mondván, ez csupán egy vadvízi vidámpark lesz és hogy ne aggódjunk, azért megdolgozunk a vacsoráért..
Hogy ezek mit jelentettek, nem tudtam, de éreztem, hogy nagyon vicces hétvégénk lesz… 
A lefekvés viszonylag korai volt, én azonban az izgalomtól alig tudtam aludni, és úgy vártam a reggelt, hogy azt el sem tudom mondani.
Első nap…
Reggeli után kocsiba ültünk, és átmentünk a szomszédos faluba, Palfauba, ahol vártak minket a bázison a túravezetőink.
Egy utánfutón már fent voltak a gumikenuk, az udvaron a padok kikészítve, és megannyi neoprén ruha közül választhattunk magunknak megfelelőt. A fiúk segítettek, cserélték a nem megfelelő darabokat… cipőket próbáltunk…és ment a nagy nevetés, mikor valaki macsakanőnek öltözve fordítva próbálta magára szűk neoprén ruhát!
Egy idő után mindenki készen állt az eligazításra, amit Laca tartott nekünk. Talán több is volt, mint egy óra… de tömény nevetés. A legfontosabb és legszigorúbb biztonsági előírásokat úgy véste a fejünkbe, mintha egy stand-up comedy előadáson lettünk volna.
Ezt mindenkinek hallania kell egyszer az életében! De legalábbis indítványozom, hogy adják ki DVD-n mert ezt az utókornak is át kell adni! :)
Volt aki bátorságot kapott, volt aki tétován tette fel a kérdéseit… de mindenki biztos volt abban, mi már félig tapasztalt túrázónk vagyunk, és alig vártuk, már hogy vízre szállhassunk. Röpködtek a fejemben a kérdések… mikor kapom meg a bukót? mi van ha beleborulok? Mennyire lesz hideg a víz?... S csak álltam, és néztem közben a gyönyörű tájat a reggeli napstésben. 
A kis konvoj egy idő után végre elindult a folyó felé. Elől a busz a hajókkal, utána szépen sorban mindenki. A folyó mellett lévő szerpentin néha láttatni engedte a MI folyónkat… Hol fehér habos vize bukkant fel, hol pedig lágyan ringatózó hullámai… Annyi féle kéket és zöldet láttam akkor, hogy azt el sem tudom nektek mesélni.
Gyönyörűséges volt. 
Megérkeztünk a beszállóhoz. A fiúk gyorsan pakolták le a hajókat, nekünk mellényeket, bukókat és lapátokat adtak. Közel volt már az indulás. 
Laca tartotta a bemelegítést egy sajátos játék keretein belül, mely javította reakciókat és a koncentrációt. Vicces volt, ahogy egy csapatnyi felnőtt neoprén ruhában önfeledten játszik, kacag a saját és társai hibáján.
A Kaland….
A kettes és hármas gumikenukat a „legénység” vitte le a partig. Kiválasztottuk ki lesz a kormányos, ki melyik oldalon fog evezni. Még mielőtt vízre szállhatunk volna, Compó hangos utasítását kellett követnünk: MINDENKI VÍZBE… 
Miiii?? Ebbe a kb 8 fokos vízbe? Most? 
Muszáj volt, hiszen így tapasztalhattuk meg előre, hogy egy esetleges borulás esetén tényleg mennyire hideg a víz.. S a neoprén ruhánk hogyan is működik.. Lemerülsz, engeded befolyni a vizet, egy vékony réteg ottmard a tested és ruha között, amelyet a tested hője gyorsan felmelegít, és így megkapod azt a szigetelést, ami akár 2-3 órán keresztül is véd a nagyon hideg ellen.
Már készültek a jobbnál jobb fotók, látni kellett volna azokat az arcokat, és hallani a lányok sikongatását. Jó hangulatban szálltunk be a hajókba.
Nagyon fontos, hogy senki se úgy képzelje el ezeket a trekkeket, mint valami stabil csónakok. Gumikenukról beszélünk, amikbe térdelve kell beleülni, és a saját súlypont áthelyezésünk segíti a minél biztosabb vízen maradást. A lapát vízbe merítése pedig olyan biztonságot nyújt, mint amikor a síelő leszúrja a botját, sokkal biztosabban haladhatunk ezáltal. Pont ezért nem győzték a fiúk  elégszer kihangsúlyozni: mindig a hullám tetejébe szúrjuk a lapátot és úgy húzunk. Előredőlve, és az oroszlán torkába kiáltva….
Ez így olyan szépen hangzik, nem? :)
A kormánymozdulatok gyakorlása után elindultunk végre a folyón… Egy rövid, de csendes szakasz után már meg is érkezett az első zúgó. Nagyon dobogott  a szívem, még akkor is, ha az alacsony vízállás miatt nem voltak méteres hullámok… Volt jópár víz alól kibukkanó szikla, s a csapat egyik fele kikerülve, a másik fele azokon keresztül vette az első akadályt… Az utóbbiak közül volt aki borult.. 
Minden szempillantás alatt történt. Akik beborultak, azokat vitte sebesen a víz…  Az egyik túravezető azonnal evezett is feléjük  a vadvízikajakával, a másik már fordította is vissza a felborult trekk-et, egy harmadik pedig a lapátokat szedte össze. Mi eközben próbáltunk minél gyorsabban partot érni, de nem volt egyszerű, mert mindenki azokat leste, akik estek, a víz pedig nem állt le nézelődni, az folyt sebesen tovább. 
Mikor kiálltunk, addigra túrázó társaink már a hajóban voltak, a lapátokat vitték nekik vissza, és addig míg ők maguk nem voltak újra mentre készen, egy kajakos fogta a hajójukat.
Profizmus jellemezte azt a pár percet. Nem volt kétségem, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között. S mivel az arcokon se a rémületet, vagy a pánikot láttam, hanem teli szájal vigyorogtak, így rögtön kérdezősködtünk tőlük.. Na, milyen volt? Hideg? 
De idő nem volt túl sok csacsogásra, indultunk is tovább, és próbáltunk kacsacsalád módjára egymás után, megfelelő követési távolságot tartva előre haladni. 
A túra közben rengeteget nevettünk, a Fiúk mindent megtettek, hogy az eligazításon hallottakat élőben is gyakorolhassuk, megtapasztalhassuk. A zúgók előtt mindenki koncentráltabban figyelt, és örültünk mindannyian, amikor sikeresen vettük az akadályokat.
Volt egy rész, a „Kettős kő”, amikor az egész csapat kiszállt, és a folyó széléről néztük meg azt, hogy mi az optimális útvonal, hol és milyen vonalon kell(ene) lejönni a hajónkkal. A fiúk egy-egy sikla mellé kajakoztak, egyikük-másikuk még ki is mászott a sziklára, és onnan biztosítottak minket. Olyanná tették a folyó azon szakaszát, mint egy flipper-pálya… és nekünk az volt a feladtunk, hogy az általuk kijelölt útvonalon evezzünk le.
Nagyon izgalmas volt, mert egyesével haladtunk, és mindenkire kiemelt figyelmet fordítottak. Alapjában véve az a szakasz nem volt túl nehéz, viszont annál technikásabb. Páran megpördültek, volt aki borult, de mi a hajónk ügyesen lejött. 
A zúgó után rögtön ki kellett állnunk balra. Erről azért pár szót ejtenék… Mert bizonyára a legtöbben nem hallottatok a limányról. Pedig a limányt szeretjük. 
A limány a folyó sodrásában különböző víz akadályok mögött (pl. szikla, fa, hídláb) kialakult turbulens áramlat, és így, a sodráshoz képest lassabban áramlik, vagy éppen kvázi „visszafelé folyik a folyó” de lehetséges, hogy az akadály mögött állóvíz keletkezik. A part szélén ezekbe a limányokba állunk ki, itt várjuk össze a csapatot, innen nehéz gyorsan elindulni, pedig már az eligazításon is a lelkünkre kötötték, hogy nagyon fontos, hogy egyszerre induljunk. Ha kipróbáljátok egyszer a vadvízi evezést, rájöttök, miért nehéz… Önkéntelenül is ki akarsz szállni, hogy kinyújtsd a lábadat, úgy is van még idő… stb… aztán huss, az eleje már el tűnt a legközelebbi kanyarban…
Ilyenkor túravezetőink újra összeterelték a csapatot, hogy baj esetén időben oda tudjanak érni, elmagyarázták a türelmetlenkedőknek, hogy minden a mi biztonságunk érdekében történik. 
Elhittük nekik. Igazából más választásunk nem volt. Ez az ő terepük volt, mi csak kóstolgattuk a hullámokat. 
Egy-egy érdekesebb zúgó előtt a vízen kaptunk eligazítást, merre tartsuk a hajó orrát, hol kell jobban evezni, hogy mire megtörténik velünk az újabb sikongatós, hullámos rész, elűzzék minden félelmünket.
Ilyen volt az „alámosott szikla” is.
A zúgó előtt megálltunk, egyik túravezetőnk viccesen elmondta, hogy még véletlenül se ijedjünk meg a következő résztől, ő ott lesz a szikla alatt, és ha véletlenl besodorna bárkit is a víz, majd sietve odakajakozik, és kiment minket…. aha….
De ha véletlenül beleborulnánk, akkor sincs baj, mert rövid a zúgó, utána simán kiúszhatunk magunk is… oké.
És már indultunk is.
Ha nem arra kellett volna koncentrálnunk, hogy mindent tökéletesen tökéletlenül csináljunk, akkor most arról mesélnék micsoda alpesi táj az, ami a túrázók személt gyönyörködteti ez idő alatt….De tökéletlenek voltunk. Mint minden első túrázó… Még jó, hogy 4-5 emberre egy saját túravezető mindig jut, így mindig közel volt a segítség.
Volt egy gyönyörű függő híd az utunk során. A Wasserloch vízeséssorozat indulási pontjánál. (Megj:feltétlenül menjen el mindenki megnézni, ha arra jár!) Ott is megálltunk, mert a túravezetők tájékoztatása szerint, a régi híd pallójáról való leugrás szinte kötelező mindenkinek, illetve benne van az árban. Kicsit kétkedve néztünk fel a 4-5 m magas pallóra, és mindenki azon gondolkodott (köztük én is), hogy vajon tényleg ezt akarjuk? Leugrani ilyen magasról, egy olyan hideg vízbe, ami belénk szorítja még a levegőt is… ráadásul sebesen folyik a Salza alattunk?
A válasz: IGEN!
Nem volt túlságosan sok hezitálásra szánt idő, már másztunk is fel a sziklán, lépcsőn, és ki kisebb, ki nagyobb csatakiálltással ugrott alá a mélybe.
EZT EGYSZER MINDENKINEK ÁT KELL ÉREZNIE! Igazi bátorságpróba, és utána milyen büszke az ember saját magára?!? 
A kis pihenő alatt (már aki nem úszott, ugrott) a Fiúk energiapótló csokikat osztogattak, ami abban a pillanatban a legfinomabb mannának tűnt. Utólag is köszönet érte !

S egy igen hangos INULÁÁÁÁÁS felszólítás után, a vezető túravezető mögött felsorakozott ismét a jópár csónakból álló csapatunk. Ekkor már szinte a profizmusig fejlesztettük a kiállási technikánkat!
Ha előre elmondanám, még milyen érdekes kalandokba volt részünk, talán nem éreznétek azt kedves Olvasók, hogy ti is szeretnétek ezt egyszer kipróbálni, úgyhogy a” pisztráng-családos sztorit”, a „Kis-Kanyont”, és a 20 méteres sziklafalakkal ölelt Nagy-Kanyon történetet egy másik alkalomra hagyom.
Az első nap így is annyi élménnyel zárult,  hogy méltón lehet erre a hétvégére azt mondani, kalandokkal teli, aktív, sportos pihenés vár Mindenkire, aki az Alpes-fiúkat választják. Az esti grillvacsora, gitározás, tábortűz, a túra alatti HD felvételek megtekintése mind-mind csak emelték ennek a tökéletes kalandnak a színvonalát.
Próbáljátok ki ti is egyszer, vár titeket a Salza folyó!


főoldal | impresszum | médiaajánlat | adatvédelem | technikai ügyelet